„ACÉL A SZÍV!”
Remek siker a megyei rivális ellen
Egy ideig úgy tűnt, sima lesz, végül mégis nagyon meg kellett küzdenie kézilabdázóinknak a két pontért az Alba Fehérvár KC elleni hazai bajnokin.
Hazai környezetben, az Alba FKC elleni megyei rangadóval folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután öt órától. Mivel mindkét gárda vereséggel kezdte a bajnokságot, igen fontos volt a csapatok számára a találkozó, melyet a mieink kezdtek sokkal jobban, s bő három perc elteltével már 4-1-re vezettek. Jött is azonnal a fehérvári időkérés, ám ez sem lassította le kézilabdázóinkat, akik Horváth Petra és Anna góljaival növelték tovább fórjukat (6-1).
Idővel persze a fehérváriak is egyre többször találták meg az utat a hazai kapuig, ám izgulnunk ennek ellenére sem kellett ekkor, mert támadásban remekül játszott együttesünk, mely Trawczynska, Csáki és Horváth Anna pontos lövéseivel tartotta fórját sőt, mikor Paróczy is betalált, már 14-7-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző a 19. percben. A vendégek azonban nem adták fel, s elég volt egy kisebb megtorpanás a mieinktől, s négy gólra csökkentették hátrányukat, majd 17-12 után egy 3-0-s sorozattal sajnos teljesen nyílttá tették a folytatást (17-15).
A térfélcsere után a vendégek kezdtek góllal, s bár úgy tűnt, hogy sikerül ismét ellépni az Albától, hiába vezettünk 21-18-ra, egy újabb 0-3-as szakasz után sajnos egyenlített a megyei rivális a 38. percben (21-21). ekkor új meccs kezdődött, s bár olykor akadozott a gépezet, a küzdeni tudásra nem lehetett panasza a hazai drukkereknek. Erre szükség is volt, mert a fehérváriak kétszer is magukhoz ragadták a vezetést, de Trawczynska keze nem remegett meg, s újra visszavette az előnyt együttesünknek (29-28). A meccs hajrája hatalmas izgalmakat hozott, mert a fehérváriak többször is egalizáltak, ám 31-31 után Szalai duplájával sikerült végre "meglépni" kettővel, s mivel az előny kitartott az utolsó két percben is, így együttesünk végül 35-33-as győzelemmel tartotta itthon a nagyon fontos bajnoki pontokat.
DKKA – Alba Fehérvár KC 35-33 (17-15)
DKKA: Wéninger – Horváth A. 2, Trawczynska 9, Szalai 6, Paróczy 1, Horváth P. 5, Sallai 1. Csere: Oguntoye (kapus), Moreno, Bouti 4, Krupják-Molnár 3, Agócs 1, Borgyos 1, Csáki 2, Nick, Gajdos. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.
Forrás: Dunaújváros Online
További hírek
Felemás hétvége az NB I/B-ben
2016. nov. 23. #DKKA utánpótlásIfjúsági együttesünk kikapott, a juniorok viszont nyertek az NB I/B szombati fordulójában.
A MÜPÁ-ban jártak a koleszosok
2016. nov. 23. #DKKA utánpótlásKedden este a kollégiumban lakó utánpótlás játékosok a Művészetek Palotájába látogattak el
Simán tovább a Magyar Kupában
2016. nov. 23.Fölényes, 49-23-as győzelmet aratott a Magyar Kupa második fordulójában együttesünk a Tököl vendégeként.
Elvárható a továbbjutás
2016. nov. 23.Tökölön, a Magyar Kupa második fordulójában lép pályára együttesünk szerdán este hét órától.
DKKA - Budaörs Cifra Anita nyilatkozik
2016. okt. 16.2016 10 15 DKKA - Budaörs Cifra Anita nyilatkozik
2015-16 EHF Kupagyőztes




