„ACÉL A SZÍV!”
Végül biztos siker a fővárosban
Második félidei jó játékának köszönhetően aratott magabiztos, hatgólos győzelmet a Vasas otthonában akadémiánk felnőtt csapata.
Az újonc, de a bajnokságot egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő Vasas otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese ma este hat órától.
Rapatyi Tamás vezetőedző nehéz csatára számított a mérkőzés előtt, s várakozásait igazolták is az első percek, mert egy gyors gólváltás után még öt perc sem telt el a mérkőzésből, mikor 4-2-re vezetett a házigazda. Idővel összekapta játékát a Kohász is, mely Sallai, Paróczy és Horváth Anna góljaival fordított, ám a vendéglátók sem akartak leszakadni, többször egalizáltak, majd a 13. percben újra magukhoz ragadták az előnyt (8-7). Erre is volt válasza a mieinknek, akik Horváth Anna újabb találatával vezettek ismét, ám jött az újabb fordulat, s a 18. percben már 13-11-es Vasas-fórt mutatott az eredményjelző. Együttesünk küzdött becsülettel, de hiába egyenlített kétszer is kétgólos hátrányból, a játékrész utolsó perceiben a hazaiak voltak pontosabbak, így a szünetre 17-15-ös állással vonultak a felek.
A második félidő elején már hárommal ment a Vasas, de kézilabdázóink az idén tízéves csapatnál töltött jubileumát ünneplő Krupják-Molnár vezérletével hoztak egy 4-0-s sorozatot, s máris náluk volt az előny (18-19). Innen még egyszer fordított a Vasas, de erre egy újabb 4-0-s etappal válaszoltak a mieink, akik láthatóan megzavarták ellenfelüket feljavuló védekezésükkel (20-23). A házigazdák igyekeztek ugyan, de 21-23 után Krupják-Molnár, Szalai, Horváth Anna és Petra, valamint Paróczy is bevette kapujukat, így a 49. percre eldőlni látszott a találkozó (21-28). A vendéglátók hiába kértek időt, együttesünk az utolsó tíz percben már magabiztosan tartotta előnyét, s a második félidei kiváló játékának köszönhetően megérdemelten hozta el a pontokat a fővárosból (26-32).
Vasas SC – DKKA 26-32 (17-15)
DKKA: Agócs, Borgyos 2, Bouti 1, Csáki Zs, Gajdos. Horváth A. 7, Horváth P. 4, Krupják-Molnár 6, Moreno, Nick 1, Oguntoye (K), Paróczy 2, Sallai 1, Szalai 5, Trawczynska 3, Wéninger (K). Vezetőedző: Rapatyi Tamás
(borítókép forrása: vasassc.hu)
További hírek
Közel volt a bravúr
2019. nov. 24. #DKKA utánpótlásNagy csatában szenvedett vereséget akadémiánk U19-es csapata a NEKA elleni felnőtt NB I/B-s rangadón.
A város az akadémia mellett áll
2019. nov. 22.Több fontos kérdésre is választ kaphattunk a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia sajtótájékoztatóján, melyen bemutatkozott a DKKA új ügyvezetője, Mátyás Gábor, illetve a város vezetése is megerősítette, hogy a felnőtt csapat és az akadémia mellett áll.
Toborzót tartott a DKKA
2019. nov. 20. #DKKA utánpótlásA két fordulóból álló toborzó első állomására az ország minden szegletéből érkeztek tehetséges fiatalok a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiához.
Szoros siker Csurgón
2019. nov. 18. #DKKA utánpótlásÓriási küzdelemben szerezte meg a két bajnoki pontot akadémiánk U19-es csapata a csurgói felnőttek otthonában az NB I/B hétvégi fordulójában.
Nem utazunk holnap Siófokra
2019. nov. 12.A holnapi siófoki NB I-es mérkőzésünk későbbi időpontban kerül megrendezésre.
2015-16 EHF Kupagyőztes




