„ACÉL A SZÍV!”
Irány Debrecen!
Debrecenben, az idei szezonban még hibátlan Loki otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata, szerdán délután.
Nem kezdte rosszul a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese, mely a Ferencváros elleni fővárosi vereség után az Alba FKC, valamint a Vasas ellen is szép győzelmet aratott, így jelenleg négy szerzett ponttal áll az NB I-es tabellán. Rapatyi Tamás együttese a legutóbbi fordulóban a fővárosba látogatott, s remek második félidei játékának köszönhetően aratott 32-26-os sikert a Vasas ellen, így jó hangulatban készülhet az előtte álló újabb feladatra, melyre nem is kell sokat várni, mivel szerdán délután öt órától Debrecenben, a DVSC vendégeként lépnek pályára kézilabdázóink.
A Loki eddig hibátlanul szerepel az idei szezonban, az Albát és a Vasast egyaránt 31-23-ra győzte le, míg a legutóbbi fordulóban a NEKA ellen diadalmaskodott 30-19-re, s ezzel a második helyet foglalja el a táblázaton a Ferencváros mögött. Bár a találkozónak a debreceniek az esélyesei, ez nem jelenti azt, hogy a mieink eleve feltartott kezekkel vágnak neki az összecsapásnak, árulta el Rapatyi Tamás vezetőedző a mérkőzés előtt.
– Nagyon örültünk a Vasas elleni győzelemnek, nem kis dolog idegenben nyerni, a második félidőben kiválóan játszottunk, támadásban és védekezésben is uraltuk a mérkőzést, de az is igaz, hogy az első félidőben akadtak gondjaink a visszarendeződéssel, a helyzetek kihasználásával, ezeken dolgoznunk kell továbbra is. Ami a Debrecent illeti, ellenfelünk egy BL-csapat, nagyon jó erőkből áll, s a Fradi elleni meccsünkből tanulva szeretnénk sokkal bátrabb játékot játszani. Határozottan szeretnénk gyakorolni azokat a támadási megoldásainkat, amivel eredményesek tudunk lenni, s dolgozunk a védekezésünk keménységének hatékonyságának javításán is. Nyilván nem lesz könnyű dolgunk, egy hosszú utazás után lépünk pályára, s az sem biztos, hogy jól jött, hogy a Debrecennek nem igazán sikerült jól a legutóbbi BL-meccse Győrben, hazai környezetben nyilvánvalóan meg akarják mutatni, hogy képesek sokkal jobb játékra, de mi is bizonyítani akarjuk, hogy tudjuk állni ennek a nehézségeit.
További hírek
A címvédő érkezik
2018. szep. 21.A bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC elleni hazai találkozóval folytatja a K&H kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese.
Újabb siker az ifiknél
2018. szep. 21. #DKKA utánpótlásA GÓNA SZKKE elleni hazai mérkőzésen is magabiztos győzelemnek örülhetett harmadik számú ifjúsági együttesünk.
Fradi-siker a sportcsarnokban
2018. szep. 19.Bő negyven percig tudta tartani a lépést együttesünk a Ferencvárossal, ám a hajrában már könnyű gólokat szerezve nyert 36-23-ra a bajnoki ezüstérmes a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
A Fradi következik
2018. szep. 18.A tavalyi bajnokság ezüstérmese ellen lép pályára együttesünk a K&H női kézilabda liga hétközi fordulójában.
Bravúros győzelem idegenben
2018. szep. 17. #DKKA utánpótlásRemek második félidei játékának köszönhetően 32-23-as győzelemmel kezdte az NB I/B-s felnőtt bajnokság küzdelmeit akadémiánk U19-es együttese.