„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Vereség a hibák ára

2023. okt. 07.
  • Facebook

Az első félidőben a támadásokkal, a másodikban a védekezéssel gyűlt meg a baja kézilabdázóinknak a NEKA otthonában, így pedig nem volt esély a pontszerzésre.

 

Idegenben, a NEKA elleni mérkőzéssel folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese ma délután négy órától. A balatonboglári fiatalok a tavalyi szezonban kétszer is meglepték kézilabdázóinkat, s ezt mindenképpen szerették volna elkerülni ezúttal a mieink, ám a kezdésük ezzel együtt sem volt jónak mondható, mert a meccs első két gólját a hazaiak szerezték. Ezekre Paróczy és Trawczynska válaszolt, s még a 7. percben is 3-3-at mutatott az eredményjelző, ám a következő tíz percben elsősorban támadásban hibáztak nagyon sokat kézilabdázóink, s ezt sorozatban lőtt három találattal büntette meg a NEKA gárdája (6-3). Jött is az időkérés, a 19. percben végre sikerült megtörni a gólcsendet, ám a gödörből ezzel sem húzták ki magukat akadémistáink, mert a félidőből hátralévő bő tíz percben is rengeteg volt a rossz lövés, a technikai hiba, így a szünethez érve mindössze hat lőtt gólnál tartott együttesünk (10-6).

A térfélcsere után elsősorban a támadások hatékonyságán kellett javítania kézilabdázóinknak ahhoz, hogy visszajöjjenek a meccsbe. Rapatyi Tamás gárdája ennek szellemében is jött vissza a pályára, ám hiába duplázta meg találatai számát bő hét perc alatt, a nagy rohanásban ezúttal a védekezés esett vissza, így a hazaiak tartották három-négygólos előnyüket (16-12). Krupják-Molnár és Horváth Anna révén sikerült visszajönni kettőre a 44. percben, de újra jöttek a támadásban elkövetett hibák, s az 52. percben már 22-17-re vezettek a vendéglátók. A mérkőzés hajrájában hiába próbált meg mindent együttesünk, a pontosság és a koncentráció hiányzott a játékból, így pedig nem volt esély a felzárkózásra. A hazaiak már héttel is vezettek nem sokkal lefújás előtt, s bár a véghajrában sikerült valamelyest kozmetikázni az eredményen, a NEKA végül 26-21-re legyőzte a pocsék napot kifogó akadémistákat.

 

NEKA – DKKA 26-21 (10-6)

Gólszerzőink: Krupják-Molnár 4, Trawczynska 4, Paróczy 3, Szalai 2, Horváth P. 2, Horváth A. 2, Nick 2, Sallai 1, Csáki 1.

További hírek

Fájdalmas pontvesztés

Fájdalmas pontvesztés

2022. dec. 03.

Nagyon látszott a hosszú kihagyás akadémiánk felnőtt együttesén, mely némi meglepetésre csak 18-18-as döntetlent ért el a NEKA elleni bajnokin.

A NEKA ellen folytatjuk a bajnokságot

A NEKA ellen folytatjuk a bajnokságot

2022. dec. 02.

Egyértelműen a két pont megszerzése a célja együttesünknek a NEKA elleni rácalmási bajnokin ma délután öt órától.

Rácalmáson a felnőttek

Rácalmáson a felnőttek

2022. nov. 28.

A decemberi hazai mérkőzéseit sajnos nem tudja Akadémiánk Dunaújvárosban lejátszani.

Easily into the next round

Könnyed továbbjutás a kupában

2022. nov. 23.

Nagyon sima, 45-12-es győzelmet aratott az Ajka ellen, s bejutott a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt csapata.

Győzni kell a továbbjutásért

Győzni kell a továbbjutásért

2022. nov. 23.
Nem okozhat gondot akadémiánk felnőtt együttese számára a továbbjutás kivívása a Magyar Kupa harmadik fordulójában a KK Ajka vendégeként.
  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat