„ACÉL A SZÍV!”
Ismét idegenben az akadémisták
Nagy csatára számíthatunk a bajnokság következő fordulójában, melyen a Békéscsaba vendégeként lép pályára akadémiánk felnőtt csapata.
Kellemetlen vereségbe futott bele a NEKA otthonában a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese a NB I-es pontvadászat legutóbbi fordulójában. Rapatyi Tamás gárdájának az első felvonásban a támadásokkal, a másodikban a védekezéssel gyűlt meg a baja, így a fiatal hazaiak sajnos megérdemelten tartották otthon a bajnoki pontokat. Volt tehát min dolgoznia kézilabdázóinknak az azóta eltelt szűk két hétben, már csak azért is, mert pénteken újabb fontos meccs vár a csapatra, mely este hat órától újra idegenben, ezúttal a Békéscsabán lép pályára.
A vendéglátók nem kezdték jól a szezont, eddig lejátszott öt meccsükből négyet is elveszítettek, s csak az Alba FKC elleni székesfehérvári összecsapáson tudtak győzelmet aratni, így két szerzett pontjukkal a tizenegyedik helyen állnak a bajnoki táblázaton. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy hazai környezetben a javítás és a győzelem reményében lépnek pályára, ám ez lesz a célja a mieinknek is, így izgalmas meccsre számíthatnak a csapatok drukkerei, s mint azt Rapatyi Tamás vezetőedző elárulta, a remélt sikerhez fegyelmezetten, nagy akarással kell játszaniuk.
– Kielemeztük a NEKA elleni mérkőzésünket, melyen nagyon fájó volt a vereségünk. Nyilván sokkal pontosabban és fegyelmezettebben kell játszanunk, s a ziccereinket is jóval hatékonyabban kell kihasználnunk, mint tettük azt legutóbb. Ezen próbáltunk javítani az elmúlt két hétben, remélem, hogy sikerült. Nagyon fegyelmezetten dolgozott mindenki, hogy még egyszer ne fordulhasson elő velünk az, ami a NEKA ellen. Újra idegenben látogatunk, s ezek a meccsek rendre nagyon nehezek, s a Békéscsaba hozzánk hasonlóan elég hektikusan játszik, de megpróbáljuk kihasználni a gyengeségeiket, fegyelmezetten, nagy akarással kell küzdenünk, remélem, hogy ez sikerre is vezet majd.
(forrás: dunaujvaros.com)
További hírek
Karácsonyi segítség a rászorulóknak!
2017. dec. 04.Csapatunk tagjai ismét megtalálták a módját, miként segíthetnek másokon.
Szép hétvégi eredmények
2017. dec. 04. #DKKA utánpótlásU13-as csapatunk két győzelemmel, az U10-esek egy sikerrel és egy döntetlennel zárták a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulóját.
Könnyed siker a Kispest ellen
2017. nov. 29.Magabiztos, 46-29-es győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Kispest elleni felkészülési mérkőzésen.
Eredményes utánpótlás
2017. nov. 26. #DKKA utánpótlásSerdülő csapataink fontos győzelmeket arattak, míg U10-es együttesünk Pázmándon ért el szép eredményt a korosztályos bajnokságok újabb fordulójában.
A hazai feladatokra készül a Kohász
2017. nov. 22.A nemzetközi kupától ugyan búcsúzott, ám a honi bajnokságban és a Magyar Kupában is fontos feladatok várnak még együttesünkre.
2015-16 EHF Kupagyőztes




