„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Ismét idegenben az akadémisták

2023. okt. 19.
  • Facebook

Nagy csatára számíthatunk a bajnokság következő fordulójában, melyen a Békéscsaba vendégeként lép pályára akadémiánk felnőtt csapata.

 

Kellemetlen vereségbe futott bele a NEKA otthonában a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese a NB I-es pontvadászat legutóbbi fordulójában. Rapatyi Tamás gárdájának az első felvonásban a támadásokkal, a másodikban a védekezéssel gyűlt meg a baja, így a fiatal hazaiak sajnos megérdemelten tartották otthon a bajnoki pontokat. Volt tehát min dolgoznia kézilabdázóinknak az azóta eltelt szűk két hétben, már csak azért is, mert pénteken újabb fontos meccs vár a csapatra, mely este hat órától újra idegenben, ezúttal a Békéscsabán lép pályára.

A vendéglátók nem kezdték jól a szezont, eddig lejátszott öt meccsükből négyet is elveszítettek, s csak az Alba FKC elleni székesfehérvári összecsapáson tudtak győzelmet aratni, így két szerzett pontjukkal a tizenegyedik helyen állnak a bajnoki táblázaton. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy hazai környezetben a javítás és a győzelem reményében lépnek pályára, ám ez lesz a célja a mieinknek is, így izgalmas meccsre számíthatnak a csapatok drukkerei, s mint azt Rapatyi Tamás vezetőedző elárulta, a remélt sikerhez fegyelmezetten, nagy akarással kell játszaniuk.

– Kielemeztük a NEKA elleni mérkőzésünket, melyen nagyon fájó volt a vereségünk. Nyilván sokkal pontosabban és fegyelmezettebben kell játszanunk, s a ziccereinket is jóval hatékonyabban kell kihasználnunk, mint tettük azt legutóbb. Ezen próbáltunk javítani az elmúlt két hétben, remélem, hogy sikerült. Nagyon fegyelmezetten dolgozott mindenki, hogy még egyszer ne fordulhasson elő velünk az, ami a NEKA ellen. Újra idegenben látogatunk, s ezek a meccsek rendre nagyon nehezek, s a Békéscsaba hozzánk hasonlóan elég hektikusan játszik, de megpróbáljuk kihasználni a gyengeségeiket, fegyelmezetten, nagy akarással kell küzdenünk, remélem, hogy ez sikerre is vezet majd.

 

(forrás: dunaujvaros.com)

További hírek

Toborzó 2017

Toborzó 2017

2017. okt. 02. #DKKA utánpótlás

Kedves Lányok!

2003, 2004 és 2005-ben született kézilabdás lányok számára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma nyílt napjával egybekötve .

Hasznos edzőmeccs a Vasas ellen

Hasznos edzőmeccs a Vasas ellen

2017. szep. 29.

tizenegy gólos, 48-37-es győzelmet aratott csapatunk a Vasas elleni fővárosi edzőmérkőzésen.

Győzelem a Fehérvár KC ellen

Győzelem a Fehérvár KC ellen

2017. szep. 28.

Háromgólos, 31-28-as sikert aratott csapatunk ma este a Fehérvár KC elleni felkészülési találkozón.

Látogatás az állatmenhelyen

Látogatás az állatmenhelyen

2017. szep. 25.

Csapatunk tagjai ezúton az Ágica Sérült Állatmenedéke Alapítványnál tettek látogatást és vittek kis elemózsiát az ott lakóknak. Jót tenni jó!

Felemás eredmények

Felemás eredmények

2017. szep. 25. #DKKA utánpótlás

Az Országos Serdülő Bajnokságban és a Kiemelt Erima Bajnokságban is egy vereséggel, valamint egy győzelemmel kezdtek U13-as kézilabdázóink.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
MOL Esztergom
Esztergom
feb. 18.
18:00

DKKA
Suzuki Aréna Esztergom
2026-02-18T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat