„ACÉL A SZÍV!”
Fontos siker Békéscsabán
Nagy csatában, az utolsó negyed órában mutatott jobb és pontosabb játékának is köszönhetően aratott háromgólos győzelmet együttesünk Békéscsabán.
Az eddig lejátszott öt találkozóján két pontot szerző Békéscsaba vendégeként folytatta az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt csapata ma este hat órától. Rapatyi Tamás gárdája legutóbbi kellemetlen pofonba szaladt bele a NEKA vendégeként, így a cél most az volt, hogy a hibákat kijavítva, a balatonboglárinál lényegesen jobb játékkal hozzák el a pontokat ellenfelünktől.
Az már az első percekben látszott, hogy mindkét gárda igyekszik nagy lendülettel, gyorsan játszani, s mivel a védekezések egyik oldalon sem igazán tudták ezt követni, valóságos gólzáport hozott az első tíz perc. Melyben a mieink hamar elhúztak 4-2-re, s bár innen a 3-0-s sorozattal fordított a házigazda, erre is volt válasza a mieinknek, akik Szalai, Agócs és Paróczy révén vették újra magukhoz a vezetést (7-8). A következő két gólt is kézilabdázónk szerezték, ám meg nem nyugodhattak, mert a hazaiak gyorsan visszajöttek 9-10-re az egyre több hibát hozó csatában. A folytatás nagyon hullámzó játékot hozott, melyben újra sikerült meglépni hárommal, de 12-12-nél már Rapatyi Tamásnak kellett időt kérnie, hogy rendezze a sorokat. A félidő hajrájában hol a hazaiak, hol a mieink vezettek egy-egy találattal, Horváth Petra átlövésére azonban már nem volt felelet, így a szünetre a Kohász vonulhatott minimális fórral (15-16).
A térfélcserét követően sem változott sokat a játék képe, hol a Békéscsaba, hol a mieink kaptak el egy-egy jobb periódust, s ez nyilván nem tetszett az edzőknek sem, mert a 38. percben a hazaiak, míg öt perccel később a mieink kértek újra időt (22-22). Rapatyi Tamás tanácsai láthatóan jobban "ültek", mert a következő nyolc percet 5-1-re nyerték kézilabdázóink, így szűk tíz perccel a lefújás előtt először sikerült négy találattal meglépni vetélytársuktól (23-27). Azonnal jött is a Békéscsaba újabb időérése, majd egy kettős emberhátrány, de ezt az időszakot is le tudtuk hozni egy-egy góllal, így a véghajrának 24-28-as állással vágtak neki a felek. A záró percekben ugyan egy emberelőny alatt megfelezte hátrányát ellenfelünk, de az utolsó szó joga Nick Viktóriáé volt, ami azt jelentette, hogy kézilabdázóink háromgólos, 29-26-os sikerrel hozták el a nagyon fontos pontokat Békéscsabáról.
TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE – DKKA 26-29 (15-16)
Gólszerzőink: Trawczynska 5, Krupják-Molnár 4, Agócs 4, Szalai 3, Horváth P. 3, Borgyos 3, Paróczy 2, Bouti 2, Nick 2, Gajdos 1.
(forrás: dunaujvaros.com)
További hírek
DKKA - Siófok KC 20-26 - sajtótájékoztató
2018. szep. 08.A mérkőzés után a résztvevők és az edzők értékelték a mérkőzést
Vereség nagy csatában
2018. szep. 08.A kiváló légiósokkal felálló Siófok 26-20-as sikert aratott akadémiánk vendégeként a sportcsarnokban ma este.
A Siófok következik
2018. szep. 07.A nyáron alaposan megerősített Siófok látogat szombaton este hat órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.
Szurkolói nyereményjáték
2018. szep. 07.Kösd össze a kellemest a még kellemesebbel, gyere szurkolni és nyerj egy páros wellness hétvégét vagy egy családi vacsorát!
Változik a beléptetés!
2018. szep. 04.Kedves Szurkolóink!
Közeledik az új szezon első hazai bajnoki találkozója, melyet szombaton este hat órától vívunk meg a Siófok ellen. A mérkőzésre természetesen nagy szeretettel várjuk az értünk szurkolókat, ugyanakkor a beléptetéssel kapcsolatban egy fontos információt is meg kell osztanunk a mérkőzésre kilátogatókkal. Az idei szezontól kezdve a játékosbejárón csak az aktuális mérkőzések hivatalos személyeit, valamint a támogatói VIP bérlettel rendelkezőket engedi be a biztonsági személyzet, mindenki más a főbejáraton léphet be a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.
Előre is köszönjük megértésüket és türelmüket. Szombaton találkozunk! Hajrá Kohász!