„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

FIGYELEM: HELYSZÍNVÁTOZÁS !!!

2023. okt. 26.
  • Facebook

Az éllovas vár a Kohászra; az eddigi nyolc meccséből hetet megnyerő Mosonmagyaróvár ellen tér vissza hazai pályájára a DKKA női kézilabda csapata pénteken délután öt órától.

⚠️ VÁLTOZÁS ⚠️
Értesítjük tisztelt szurkolóinkat, hogy a mai mérkőzés helyszínét a Dunaújvárosi sportcsarnok beázása miatt meg kellett cserélni, így az új helyszín Mosonmagyaróváron, az UFM Aréna lesz, a mérkőzés pedig fél órával később, 17.30-kor kezdődik majd. Ezúton is köszönjük a mosonmagyaróváriak villámgyors reakcióját és segítségnyújtását!

BEHARANGOZÓ:

Rapatyi Tamás gárdája a Vasas és a Békéscsaba ellen ugyanis nyerni tudott, ugyanakkor Debrecenben és a NEKA otthonában kikapott, így jelenleg hat szerzett ponttal áll az NB I-es pontvadászat nyolcadik helyén. Igaz úgy, hogy az ötödik Budaörs is mindössze egyetlen egységgel előzi meg Szalai Babettéket.

Mostani feladatuk egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, ugyanis a bajnokság egyik meglepetéscsapata, a Mosonmagyaróvár ellen lépnek pályára délután öt órától. Gyurka János alakulata ugyanis parádésan kezdte a 2023/2024-es szezont, eddig nyolc meccséből hetet is megnyerte, köztük a címvédő Győr ellenit is, s csak a Fradi otthonában szenvedett szoros, háromgólos vereséget.

A vendégek nyilván folytatni szeretnék remek sorozatukat, míg a mieink arra készülnek, hogy meglepjék a favoritot, hiszen a meccs esélyesének azért az MKC számít. A Békéscsaba elleni meccsen remekül küzdöttek kézilabdázóink, s az ott látott harciasságra, összpontosításra ezúttal is nagy szükség lesz, ám ezen kívül a játék minden elemében extra kell kézilabdázóinktól ahhoz, hogy elégedetten hagyhassák el a játékteret

Rapatyi Tamás, vezetőedző:
- Egy jó formában lévő, több válogatott játékosokkal felálló ellenfél ellen mérkőzünk, akik ráadásul összeszokott, egységes játékot mutatnak. Az a fő feladatunk, hogy a fegyelmezettséget, elszántságot és csapatszellemet fenntartsuk, amit a Békéscsaba ellen, minden másnak, amit megbeszéltünk a lányokkal erre kell, hogy épüljön. Noha kisebb sérülések nehezítették a felkészülésünket, illetve sajnos úgy néz ki, Horváth Anna játékára most hosszabb ideig nem számíthatunk, ennek ellenére meg kell mutatnunk, mire vagyunk képesek.

 

 

További hírek

Ott folytatnák, ahol abbahagyták

Ott folytatnák, ahol abbahagyták

2023. jan. 17.

A Ferencváros elleni hazai mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata szerdán délután öt órától.

A második félidőre lehet építeni

A második félidőre lehet építeni

2023. jan. 11.

Korán jelentős hátrányba került, s bár nagyot küzdött a fordulás után, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt együttesének a Győr otthonában.

Győrben kezdjük az évet

Győrben kezdjük az évet

2023. jan. 10.

Kőkemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Győr otthonában, ám kézilabdázóink ezen az összecsapáson is bizonyítnák felkészültségüket.

Vereség az évzárón

Vereség az évzárón

2022. dec. 22.

Hiába a jó első huszonöt perc, a térfélcsere után túl sokat hibáztunk ahhoz, hogy legyen esély a pontszerzésre a Vác otthonában lejátszott bajnokin.

A Vácot is meglepnénk az évzárón

A Vácot is meglepnénk az évzárón

2022. dec. 22.

Nagyon kemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Vác elleni évzáró bajnokin, ma este hat órától.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
nov. 01.
17:00
Motherson Mosonmagyaróvári KC
MKC
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-11-01T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat