„ACÉL A SZÍV!”
Pikáns összecsapás várható a fővárosban
Az MTK elleni fővárosi összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese csütörtökön délután öt órától.
Nem úgy alakult akadémiánk felnőtt csapatának legutóbbi két találkozója, ahogy azt a gárda szakvezetése, játékosai és drukkerei remélték, ugyanis előbb a Mosonmagyaróvár, majd a Vác ellen is vereséget szenvedett együttesünk, mely nyolc lejátszott mérkőzést követően a kilencedik helyen áll a bajnoki tabellán. Az előttünk álló fordulóban ismét idegenbe látogatnak kézilabdázóink, akik a fővárosi Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban lépnek pályára az MTK ellen csütörtökön délután öt órától.
A kék-fehérek messze nem úgy szerepelnek idén, ahogy azt a bajnokság kezdete előtt remélték. A nyáron jelentős átalakításon átesett fővárosiak ugyanis első négy meccsüket elveszítették, s bár azóta összehoztak két ikszet az Alba Fehérvár KC és a Vasas ellen, a legutóbbi fordulóban Debrecenben is kikaptak, így hét meccset követően mindössze két szerzett ponttal szerénykednek a bajnoki táblázat tizenharmadik pozíciójában.
Nagy szüksége van tehát mindkét csapatnak az újabb pontokra, így izgalmas, nagy csatára számíthatnak azok, akik a helyszínen tekintik meg az összecsapást, mely előtt Rapatyi Tamás vezetőedző elárulta, nem számít könnyű találkozóra:
- Nem szabad abból kiindulnunk, hogy az MTK várakozáson alul teljesít eddig a szezon során. Sok sérüléssel bajlódtak a fővárosiak is, ha mindenki egészséges, akkor egy igazán jó keretük van. Összeszedettebb, tudatosabb játékot várok a csapatomtól, csak így szerezhetjük meg a pontokat - nyilatkozta a vezetőedző.
További hírek
Az Érd ellen zárjuk a bajnokságot
2021. máj. 29.Az Érd együttese látogat Dunaújvárosba a 2020/2021-es bajnoki szezon utolsó mérkőzésén.
Védekezés nélkül nem megy
2021. máj. 26.Meglepő, de a látottak alapján sajnos jogos vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese a sereghajtó Békéscsaba vendégeként.
Még két győzelem a cél a véghajrában
2021. máj. 25.Békéscsabán törné meg rossz idegenbeli sorozatát akadémiánk felnőtt együttese a K&H női kézilabda liga utolsó előtti fordulójában.
Német beálló érkezik
2021. máj. 24.Saskia Weisheitel a francia Dijon együttesének mezét cseréli dunaújvárosira a 2021/2022-es szezonban.
Lassan teljes a keret!
2021. máj. 23.Borgyos Panna személyében egy fiatal, tehetséges irányító érkezik kölcsönbe akadémiánk felnőtt együtteséhez.