„ACÉL A SZÍV!”
Ez sem a mi napunk volt
Akadémiánk felnőtt együttese ellen szerezte meg első idei győzelmét az MTK gárdája a bajnokságban.
Az idén még győzelem nélkül álló, de az eddig sérült játékosait újra hadrendbe állító MTK elleni fővárosi találkozón lépett pályára akadémiánk felnőtt együttese ma délután öt órától. Kézilabdázóink legutóbbi két meccse nem úgy alakult, ahogy azt a mieink eltervezték, ezért a cél az volt, hogy javuló, fegyelmezett teljesítményt nyújtva szerezzünk pontot a kék-fehérek ellen.
Ehhez képest a "hazaiak" kezdték jobban a mérkőzést, s még négy perc sem telt el az első felvonásból, mikor már 4-1-re vezetett az MTK. Akadémistáink Horváth és Szalai találataival jöttek vissza 5-4-re, ám ennél tovább sajnos nem jutottak sőt, a 14. percben újra hárommal vezetett a vendéglátó (9-6). Oguntoye védése és egy kihagyott hazai lövés után előbb Borgyos, majd újra Horváth Petra volt eredményes, de hiába jöttünk fel újra egyre a 18. percre, 9-8 után sorozatban hatszor kapituláltak a mieink úgy, hogy egyszer sem tudtak kapuba találni, így a szünethez érve 17-12-es fővárosi előnyt mutatott az eredményjelző.
Nagy fordulatnak kellett volna bekövetkeznie ahhoz, hogy legyen esély a visszakapaszkodásra, de a második etapot is jobban kezdte az MTK, mely egy 3-1-es rohammal lógott meg hét találattal kézilabdázóinktól (20-13). ugyan a támadójátékunk feljavult a folytatásra, de a védekezés nem működött, így a hazaiak biztosan tartották hat-hétgólos vezetésüket sőt, egy újabb dunaújvárosi hullámvölgyet kihasználva már 31-19-re vezettek a 49. percben. A véghajrára így már semmi izgalom nem maradt, a fővárosiak tartották előnyüket, s végül nagyon sima, 35-24-es győzelemmel tartották otthon a bajnoki pontokat, míg együttesünk elszenvedte idei hatodik vereségét, így maradt a tabella kilencedik helyén.
MTK Budapest – DKKA 35-24 (17-12)
Gólszerzőink: Agócs 5, Trawczynska 3, Horváth P. 3, Bouti 3, Szalai 2, Paróczy 2, Krupják-Molnár 2, Csáki 2, Borgyos 1, Lakatos 1.
További hírek
Visszavághatunk a Kisvárdának
2023. máj. 19.Hazai környezetben, a Kisvárda elleni összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Nem borult a papírforma
2023. máj. 13.Jól küzdöttek és tartalékosan is helyt álltak kézilabdázóink, de a fővárosiak hétgólos győzelemmel tartották otthon a bajnoki pontokat.
Kőkemény meccs vár a Kohászra a Fradi ellen
2023. máj. 12.A fővárosban, a Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután kettő órától.
Vereség a Balaton partján
2023. ápr. 29.Támadásban és védekezésben sem ment a játék akadémistáinknak a NEKA otthonában, így pont nélkül zártuk a balatonboglári bajnokit.
A sereghajtóhoz látogatunk
2023. ápr. 28.Ezúttal szeretné elkerülni a meglepetést akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni bajnoki összecsapáson, melyet Balatonbogláron vívnak meg a mieink szombaton este hat órától.