„ACÉL A SZÍV!”
Kozármislenyben zárjuk az évet
Nehéz hatvan perc vár együttesünkre az év utolsó meccsén, de a cél a győzelem megszerzése lesz a Kozármisleny otthonában.
Hosszú idő, közel két hónap után játszik újra bajnoki találkozót akadémiánk felnőtt együttese, mely szombaton este hat órától idegenben, a Kozármisleny otthonában méreti meg magát az NB I újabb fordulójában. Együttesünk kilenc összecsapást vívott meg az idei szezonban, s mérlege eddig nem a legjobb, hiszen három győzelem mellett hat alkalommal szenvedett vereséget, s így szerzett hat pontjával a tabella tizedik helyét foglalja el a tizennégy csapatok mezőnyben.
Az újonc Kozármisleny is valószínűleg jobb szereplésben reménykedett a szezon előtt, ugyanis eddig lejátszott kilenc mérkőzéséből csak egyet, a Budaörs ellenit tudta megnyerni. Gyulai László alakulata a Vasastól tudott még egy pontot rabolni, míg hét alkalommal kikapott, így három pontjával jelenleg a mezőny utolsó helyén áll.
Kézilabdázóink következő ellenfele nyilván nagyon készül arra, hogy újabb győzelemmel örvendeztesse meg szurkolóit, ám ez a célja együttesünknek is, s mint azt Agócs Alexandra elárulta, két ponttal szeretnék zárni a szombat esti összecsapást.
– A Kozármisleny erős csapat, de képesek leszünk egy jó mérkőzést játszani velük. döntetlent játszottak a Vasassal, legyőzték a Budaörsöt, szóval tudnak meglepetést okozni, de nagyon remélem, hogy meg tudjuk nehezíteni a dolgukat, s el tudjuk hozni a két pontot.
További hírek
Nem volt esély a Fradi ellen
2018. ápr. 25.Az első félidő gyenge játéka eldöntötte a Fradi elleni találkozót, melyen a vendégek tíz góllal, 35-25-re győzték le kézilabdázóinkat.
A Ferencváros következik!
2018. ápr. 24.Az idei bajnokságban még hibátlan Ferencváros látogat szerdán este hat órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.
Kiszenvedett siker!
2018. ápr. 20.Fordulatokban gazdag mérkőzés után örülhettünk 24-22-es győzelemnek a Debrecen otthonában.
Újra idegenben
2018. ápr. 19.Sorozatban harmadik mérkőzését játssza idegenben felnőtt csapatunk, mely pénteken este hat órától Debrecenben lép pályára.
NB II-es bajnok az ificsapat!
2018. ápr. 17. #DKKA utánpótlásLegnagyobb riválisának otthonában aratott négygólos győzelmet, s ezzel matematikailag bebiztosította első helyét az NB II-es felnőtt pontvadászatban akadémiánk U21-es csapata.
2015-16 EHF Kupagyőztes




