„ACÉL A SZÍV!”
Szép évkezdésben bízik a DKKA
A győzelem és a továbbjutás reményében öltenek szerelést kézilabdázóink a Magyar Kupa negyedik fordulójában a Békéscsaba ellen szombaton délután négy órától.
Szépen, a Kozármisleny elleni hatgólos győzelemmel zárta a 2023-as esztendőt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata, mely legközelebb január 5-én, szombaton játszik újabb tétmeccset, ám ezúttal nem a bajnokságban, hanem a Magyar Kupában vár feladat együttesünkre. Paic Róbert és Virág Roland gárdája a Békéscsaba ellen méreti meg magát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban délután négy órától, s ahhoz, hogy továbbjusson az ötödik fordulóba, mindenképpen nyernie kell, ugyanis a kupa szabályai szerint a döntetlen már a vendégeknek kedvezne ebben.
A Békéscsaba eddig tíz találkozón van túl az NB I-ben, két győzelem mellett egy döntetlen, illetve hét vereség szerepel a neve mellett, s így szerzett öt pontjával a tizenkettedik helyet foglalja el a mezőnyben. Együttesünk szombati ellenfele legutóbb a Vác elleni bajnokin lépett pályára, s bár sokáig úgy tűnt, meglepheti vetélytársát, a hajrában pontosabb hazaiak végül 28-24-re legyőzték Rácz Sándor tanítványait. Ami a két gárda eddigi egymás elleni meccseit illeti, kézilabdázóink októberben már összecsaptak a csabaiakkal, s idegenben sikerült 29-26-os győzelmet aratniuk.
Ezzel az eredménnyel a kupatalálkozón is kiegyeznénk, s a mieink célja természetesen az, hogy szépen kezdjék az új évet, ám az biztos, hogy ezért keményen meg kell majd dolgoznia kézilabdázóinknak. A Kozármisleny elleni összecsapás eredménye, s a második félidőben nyújtott összeszedett, fegyelmezett játék azonban jó alapot jelenthet ahhoz, hogy újabb sikerrel örvendeztessék meg az értük szurkolókat kézilabdázóink.
További hírek
Négy új érkező a Kohásznál!
2020. máj. 28.Érden játssza a 2020/2021-es szezon hazai mérkőzéseit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely négy új játékos szerződtetését jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Közel volt a cél, de...
2020. máj. 24. #DKKA utánpótlás[Serdülő I.]
Reális esélye volt fiataljainknak arra, hogy bejussanak a serdülő I-es pontvadászat négyes döntőjébe.
Becsvágy és ifjonti lelkesedés jellemzi
2020. máj. 21.Márciusban jelentette be a Dunaújvárosi Kohász KA, hogy a távozó György László helyére Vágó Attila érkezik, és ő irányítja a női kézilabdacsapatot.
Végre találkozhattunk! Mindenki egészséges, kezdhetünk alkotni!
2020. máj. 18.Immár a DKKA teljes stábja megjelent hétfőn délelőtt a következő bajnoki szezont előkészítő szakmai egyeztetésen, melyre a csapat kapitánya, Szalai Babett is meghívást kapott. Természetesen mindenki betartotta a veszélyhelyzeti szabályokat.