„ACÉL A SZÍV!”
Idegenben is a két pontért lépünk pályára
A Budaörs vendégeként folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Szépen kezdte az évet együttesünk, mely a Magyar Kupában a Békéscsabát, míg a bajnokságban a Kisvárdát győzte le, így előbbiben bejutott az ötödik fordulóba, míg utóbbiban feljött a tabella hetedik helyére úgy, hogy csak kettő ponttal van lemaradva az ötödik, de egy meccsel többet játszó Vác mögött.
Az előttünk álló hétvégén újra az NB I-ben vár feladat együttesünkre, mely ezúttal idegenben, a Budaörs vendégeként lép pályára szombaton délután öt órától. Kézilabdázóink mai házigazdája felemásan szerepel idén, eddig lejátszott tizenegy meccséből négyet nyert meg, s egy döntetlen mellett hat alkalommal szenvedett vereséget, így kilenc ponttal éppen a mieink mögött, a nyolcadik helyen áll a mezőnyben.
A budaörsiek nyilván a siker reményében vágnak neki a találkozónak, de ez lesz a célja együttesünknek is, s mint azt Virág Roland edző elmondta, bár nehéz feladatot kell megoldaniuk, bíznak abban, hogy két ponttal tudnak hazatérni.
– Nagyon örülök neki, hogy a közelmúlt meccsein nyerni tudtunk, ez is bizonyítja, hogy az elvégzett munkának eredménye van. A Kisvárda ellen támadásban és védekezésben is voltak szép dolgaink, ugyanakkor persze azt is tudjuk, hogy mindkettőn van még mit csiszolni. A Budaörs egy kétarcú csapat, tudott nagyon szoros meccset játszani a Ferencvárossal, ugyanakkor ki tudott kapni mondjuk a Kozármislenytől, úgyhogy mindenképpen a győzelem reményében utazunk el hozzájuk, de tisztában vagyunk azzal is, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk.
További hírek
Mindent megteszünk szombaton
2016. nov. 23.Elszántan készül együttesük az EHF Kupa harmadik fordulójának szombati visszavágójára.
A Szekszárd ellen játszunk a Magyar Kupában
2016. nov. 23.Idegenben, az NB I/B-s Szekszárd ellen kell kivívnia a továbbjutást együttesünknek a Magyar Kupában.
Közlemény
2016. nov. 23.Kedves Szurkolóink!
A DKKA vezetése, munkatársai és játékosai mély megdöbbenéssel és csalódottsággal állnak az érdi EHF Kupa mérkőzéssel kapcsolatban történt események előtt.
"Aki a képek mögött van" - fotószakkör
2016. nov. 23.Ha szeretsz fotózni, vagy csak szeretnél megtanulni,
ha máshogy látod a világot és szereted a kézilabdát,
jelentkezz szakkörünkbe és legyél a stábunk tagja!
Tetemes hátrány az első meccs után
2016. nov. 23.Az első félidőben nagyon rosszul játszott csapatunk, mely hiába javult fel a második harminc percre, a véghajrában ismét sokat hibázott, így 29-22-es vereséget szenvedett az Érd elleni EHF Kupa párharc első mérkőzésén.
2015-16 EHF Kupagyőztes




