„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A hajrában fordított a Budaörs

2024. jan. 20.
  • Facebook

A mérkőzés nagyobbik részében vezetett együttesünk a Budaörs otthonában, de a jobban hajrázó házigazdák végül 28-26-ra legyőzték kézilabdázóinkat.

Nehéz hatvan perc várt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesére, mely a tabellán éppen mögötte álló, de több volt, vagy jelenlegi válogatottat felvonultató Budaörs otthonában folytatta a bajnokságot ma délután öt órától.

Kézilabdázóink igyekeztek jól felkészülni vendéglátójukból, mely hamar megszerezte a vezetést, de a mieink három lőtt góllal ragadták magukhoz mégis az irányítást (1-3). A folytatásban többször is egyenlíteni tudott a Budaörs, de rendre Buday Dániel alakulatának kellett futnia az eredmény után (5-6). Szalai találata után újra kettővel vezettek kézilabdázóink, s bár sorozatban három gólt szerezve fordítottak a házigazdák, Agócs duplájával, valamint Borgyos és Kopecz találataival ismét magához ragadta az előnyt együttesünk (10-11). A félidő hajrájához közeledve Bouti, majd Oguntoye (!) lőtt fontos gólt, de a hazaiak sem akartak lemaradni, így bőven ígért még izgalmakat a második felvonás, melynek 15-13-as előnyből vágtak neki az akadémisták.

Bár a térfélcsere után a mieink szerezték az első találatot, nem sokáig örülhettek háromgólos előnyüknek, mert a vendéglátók a 38. perchez érve utolérték Szalai Babettéket, s 18-18-nál kezdődhetett minden elölről. Kézilabdázóink kettős emberhátrányban is visszavették a vezetést Borgyos révén, majd egészen a 48. percig tartották minimális előnyüket, ám ekkor Debreczeni-Klivinyi és Szekerczés találataival fordítani tudott a Budaörs (22-21). Innentől sajnos a mieinknek kellett futniuk ellenfelük után, s bár rendre sikerült egyenlíteni, hiszen még egy négyperces emberhátrányos időszak után kiegészülve is 24-24 volt az állás, ezután egy 3-0-s sorozattal meglépett együttesünktől a hazai gárda (27-24). Ugyan Kopecz megtörte a mieink gólcsendjét, a véghajrában sajnos nem tudott már feljebb zárkózni együttesünk, így a Budaörs örülhetett a 28-26-os győzelemnek, s ezzel együtt annak is, hogy megelőzte kézilabdázóinkat a bajnoki táblázaton.

Moyra-Budaörs Handball – DKKA 28-26 (13-15)

Gólszerzőink: Agócs 7, Kopecz 4, Trawczynska 4, Szalai 2, Sallai 2, Borgyos 2, Horváth 1, Paróczy 1, Bouti 1, Nick 1.

További hírek

Látogatás a bajnoknál

Látogatás a bajnoknál

2021. jan. 05.

Újabb rendkívül nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a K&H női kézilabda liga küzdelmeiben.

Végül biztos siker a Liga Kupában

Végül biztos siker a Liga Kupában

2021. jan. 03.

Csak az első félidőben tudta megnehezíteni kéilabdázóink dolgát a Pénzügyőr a két gárda dunaújvárosi összecsapásán.

Kötelező a győzelem

Kötelező a győzelem

2021. jan. 02.

A Pénzügyőr ellen folytathatja jó sorozatát akadémiánk felnőtt együttese a Liga Kupában.

Vereséggel zártuk az évet

Vereséggel zártuk az évet

2020. dec. 30.

Nem tudta megnehezíteni együttesünk a Ferencváros dolgát a két gárda dunaújvárosi összecsapásán.

GYÁSZ ! Isten veled Drága Möti

GYÁSZ ! Isten veled Drága Möti

2020. dec. 29.

Elhunyt csapatunk törzsszurkolója, Németh János az akasztói DKKA baráti kör tősgyökeres tagja

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat