„ACÉL A SZÍV!”
Nem hibázott a Győr Dunaújvárosban
A címvédő győriek magabiztos játékkal vitték el a két pontot a Dunaújvárosi Sportcsarnokból.
Az év egyik legnehezebb hazai meccse várt akadémiánk felnőtt együttesére, mely a világ egyik legjobb csapatát, a Győri Audi ETO KC-t fogadta a sportcsarnokban. A találkozó toronymagas esélyesének a vendégek számítottak, de igyekeztek jól beleállni a csatába a mieink is, s az első három győri találatra kettővel válaszoltak Trawczynska révén. A folytatásra viszont rálépett a gázra a győri alakulat, mely 6-2-re meglépett, majd Szalai Babett találata után sorozatban öt gólt szerzett úgy, hogy kézilabdázóink egyszer sem tudtak válaszolni (3-11).
Ekkor sikerült rendeznie a sorokat együttesünknek, mely Sallai, Paróczy és Gajdos remek megoldásaival igyekezett csökkenteni hátrányát (7-13). A félidő hajrájában sokáig nem találták az utat a kapuig a csapatok, s bár Trawczynska sikeres hetesével feljöttünk ötre, a véghajrában megvillantak a vendégek, akik a szünetre 16-9-es fórral vonulhattak.
A térfélcserét követően újabb 4-1-es sorozattal nyitott az ETO, de a tetemes hátrány ellenére nem adták fel a harcot kézilabdázóink, akik a következő percekben többször is mattolni tudták az egyébként nagyon feszes győri védelmet, s 40. percre állandósult a két gárda közti nyolc-kilencgólos különbség (14-22). A mérkőzés harmadik harmadára viszont még jobban összeállt a vendégek védekezése, az 50. percig csak egy gólt engedélyeztek csapatunknak, s a következő tízben sem voltak előzékenyebbek, s mivel a túloldalon tizenkét alkalommal játszották ki a hazai védelmet, így végül magabiztos, 34-16-os sikerrel vitték el a pontokat Dunaújvárosból.
Nincs idő csüggedni azonban, ugyanis jövő szerdán 17 órától fontos feladat vár csapatunkra a Magyar Kupában, ahol a DVSC Schaeffler csapata lesz az elllenfél a Final4-ba jutásért.
DKKA – Győri Audi ETO KC 16-34 (9-16)
A DKKA gólszerzői: Trawczynska 3, Paróczy 3, Szalai 2, Horváth 2, Borgyos 2, Sallai 1, Agócs 1, Arany 1, Gajdos 1.
További hírek
Kovács Anna és Triscsuk Krisztina a válogatottban
2016. feb. 29.A magyar női kézilabda válogatott szakvezetése kijelölte a lengyelek elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő keretet, melyben csapatunk két játékosa is helyet kapott.
EHF Kupa: négy között a Kohász!
2016. feb. 28.Remek védekezésének is köszönhetően aratott 25-20-as sikert együttesünk az orosz Asztrahanyocska elleni EHF Kupa visszavágón, s 48-46-os összesítéssel a mieink jutottak be a sorozat legjobb négy csapata közé.
DKKA - Astrakhanochka élő közvetítés
2016. feb. 28.Élő közvetítés a sorsdöntő DKKA-Astrakhanochka EHF kupa negyeddöntő visszavágó mérkőzésről
Vereség a hibák ára
2016. feb. 26.Ugyan nagyot küzdött, de nem játszott jól, s háromgólos, 26-23-as vereséget szenvedett együttesünk az Asztrahanyocska elleni EHF Kupa negyeddöntő első mérkőzésén.
Jó játékban, továbbjutásban bízva
2016. feb. 24.Az EHF Kupa negyeddöntőjében lép pályára együttesünk pénteken és vasárnap. Zdravko Zovko tanítványaira rendkívül kemény párharc vár a remek játékosokkal felálló orosz Asztrahanyocska ellen.
2015-16 EHF Kupagyőztes




