„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Nem hibázott a Győr Dunaújvárosban

2024. jan. 27.
  • Facebook

A címvédő győriek magabiztos játékkal vitték el a két pontot a Dunaújvárosi Sportcsarnokból.

Az év egyik legnehezebb hazai meccse várt akadémiánk felnőtt együttesére, mely a világ egyik legjobb csapatát, a Győri Audi ETO KC-t fogadta a sportcsarnokban. A találkozó toronymagas esélyesének a vendégek számítottak, de igyekeztek jól beleállni a csatába a mieink is, s az első három győri találatra kettővel válaszoltak Trawczynska révén. A folytatásra viszont rálépett a gázra a győri alakulat, mely 6-2-re meglépett, majd Szalai Babett találata után sorozatban öt gólt szerzett úgy, hogy kézilabdázóink egyszer sem tudtak válaszolni (3-11).

Ekkor sikerült rendeznie a sorokat együttesünknek, mely Sallai, Paróczy és Gajdos remek megoldásaival igyekezett csökkenteni hátrányát (7-13). A félidő hajrájában sokáig nem találták az utat a kapuig a csapatok, s bár Trawczynska sikeres hetesével feljöttünk ötre, a véghajrában megvillantak a vendégek, akik a szünetre 16-9-es fórral vonulhattak.

A térfélcserét követően újabb 4-1-es sorozattal nyitott az ETO, de a tetemes hátrány ellenére nem adták fel a harcot kézilabdázóink, akik a következő percekben többször is mattolni tudták az egyébként nagyon feszes győri védelmet, s 40. percre állandósult a két gárda közti nyolc-kilencgólos különbség (14-22). A mérkőzés harmadik harmadára viszont még jobban összeállt a vendégek védekezése, az 50. percig csak egy gólt engedélyeztek csapatunknak, s a következő tízben sem voltak előzékenyebbek, s mivel a túloldalon tizenkét alkalommal játszották ki a hazai védelmet, így végül magabiztos, 34-16-os sikerrel vitték el a pontokat Dunaújvárosból.

Nincs idő csüggedni azonban, ugyanis jövő szerdán 17 órától fontos feladat vár csapatunkra a Magyar Kupában, ahol a DVSC Schaeffler csapata lesz az elllenfél a Final4-ba jutásért.

 

DKKA – Győri Audi ETO KC 16-34 (9-16)

A DKKA gólszerzői: Trawczynska 3, Paróczy 3, Szalai 2, Horváth 2, Borgyos 2, Sallai 1, Agócs 1, Arany 1, Gajdos 1.

További hírek

Simán, könnyedén

Simán, könnyedén

2016. feb. 17. #DKKA utánpótlás

A Gárdony-Pázmánd és a Bábolna ellen is könnyed sikereknek örülhetett akadémiánk U11-es csapata az Erima bajnokság újabb fordulójában.

"Egy sportoló életében a válogatott a csúcs!"

"Egy sportoló életében a válogatott a csúcs!"

2016. feb. 10.

Nagyon örül válogatott kerettagságának együttesünk jobbátlövője, Kovács Anna, aki bízik abban, hogy a lengyelek elleni Eb-selejtezős csapatban is bizonyíthat majd.

Ketten a selejtezős keretben

Ketten a selejtezős keretben

2016. feb. 08.

Csapatunk két játékosa, Kovács Anna és Triscsuk Krisztina is bekerült a magyar női kézilabda válogatott Eb-selejtezőre készülő keretébe.

Fontos két pontot szereztünk a Vác ellen

Fontos két pontot szereztünk a Vác ellen

2016. feb. 06.

Hullámzóan játszott, de a mérkőzés kulcspillanataiban nem hibázott, így 28-24-es sikert aratott együttesünk a Vác otthonában.

Kemény meccs vár együttesünkre a Vác ellen

Kemény meccs vár együttesünkre a Vác ellen

2016. feb. 06.

A tabella nyolcadik helyén álló Ipress Center-Vác otthonában lép pályára ma este hat órától együttesünk a bajnokság 17. fordulójában.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
MOL Esztergom
Esztergom
feb. 18.
18:00

DKKA
Suzuki Aréna Esztergom
2026-02-18T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat