„ACÉL A SZÍV!”
Debreceni továbbjutás a kupában
A vendég DVSC magabiztos, tizenhárom gólos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese ellen a Magyar Kupa ötödik fordulójában.
A Magyar Kupa ötödik fordulójában lépett pályára a DKKA felnőtt együttese a sportcsarnokban a Debrecen ellen ma délután öt órától, s mivel a sorozat szabályai szerint már a döntetlen is a vendégeknek kedvezett volna, így a mieinknek mindenképpen nyerniük kellett volna a továbbjutáshoz.
Ez persze egyáltalán nem ígérkezett könnyű feladatnak, ráadásul a DVSC-nek is hasonló elképzelései voltak, s a vendégek ennek megfelelően is vágtak neki a meccsnek, mert Szalai korai találatára sorozatban négy góllal válaszoltak az első öt percben (1-4). A folytatás sem hozott túl sok változást a játék képében, a mieinknek minden gólért óriásit kellett küzdeniük a remekül záró debreceni védelemmel, miközben a túloldalon szinte minden támadás sikerrel zárult, így már a 14. percben időt kellett kérnie a hazai szakvezetésnek (4-10).
A rövid pauza sajnos nem törte meg azonnal a debreceniek lendületét, mert a következő két gólt is a Loki szerezte, s egészen a 18. percig kellett várni arra, hogy Nick révén megtörjük a gólcsendet (5-12). A félidőből hátralévő időben egyszer sikerült feljönni hatra, majd újra ellépett a DVSC, ám mikor Wéninger védései, illetve Bouti és Kopecz góljai után visszajöttek ötre az akadémisták, már a vendégek kértek időt (10-15). Kézilabdázóink azonban nagyot küzdöttek, Wéninger hetest védett, a túloldalon Horváth és Borgyos volt eredményes, de megvillant a DVSC is, mely Jovovity gólja után 16-12-es fórból várhatta a második felvonást.
A négy gól nem tűnt ledolgozhatatlannak a fordulás után, ám a Debrecen sem akarta kiengedni kezéből a továbbjutást, s ezt egy 3-0-s sorozattal igyekezett tudatosítani kézilabdázóinkban a fordulást követően (12-19). Innen egyszer még vissza tudtak jönni a mieink öt találatra, de erre egy újabb 3-0-s etappal válaszolt a DVSC, mely a 39. percre eldöntötte a továbbjutás kérdését (14-23). A folytatás így sajnos már nem hozott izgalmakat, s bár kézilabdázóink igyekeztek mindent elkövetni azért, hogy ne nőjön tovább hátrányuk, a Debrecen tetemes előnye tudatában sem vett vissza, így végül 36-23-as győzelemmel jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe.
DKKA – DVSC Schaeffler 23-36 (12-16)
DKKA: Oguntoye – Sallai, Szalai 3, Nick 2, Paróczy 3, Trawczynska, Arany. Csere: Wéninger (kapus), Moreno, Kopecz 5, Bouti 3, Borgyos 2, Horváth 3, Agócs 2, Gajdos, Csáki. Vezetőedzők: dr. Paic Róbert, Virág Roland.
További hírek
Strandolni fognak
2021. júl. 07. #DKKA utánpótlásHárom fős DKKA delegáció utazik az U17-es strandkézilabda Európa-bajnokságra.
Idén semmit nem adtak könnyen!
2021. jún. 19.Többször is csapatot kellett építeni, rengeteg rossz dolog sújtotta az együttest, de szakmailag összességében elégedett lehet idei szezonjával a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt gárdája.
Elkészült a versenykiírás
2021. jún. 17.Nem történik lényegi változás a következő szezonra a felnőtt bajnokságok lebonyolítását illetően.
Küzdelmes döntetlen az ETO ellen
2021. jún. 10. #DKKA utánpótlásFordulatos, nagy csatában ért el 29-29-es döntetlent a győri fiatalok ellen akadémiánk U20-as csapata az NB I/B-s felnőtt bajnokság nyugati csoportjának zárómeccsén.
(Fotó: Turcsán Fruzsi)
Kupagyőzelem hibátlan mérleggel!
2021. jún. 06.Hiába tartotta magát ismét remekül a Kozármisleny, akadémiánk felnőtt együttese a Liga Kupa döntőjének visszavágóján is legyőzte ellenfelét, s hibátlan teljesítménnyel, tizenkét sikerrel szerezte meg a sorozat első helyét. (Fotó: Turcsán Fruzsi)