„ACÉL A SZÍV!”
Egyszer lent, egyszer fent
Felemás teljesítményt nyújtott, s felemás eredményekkel zárta a Kohász Kupa első játéknapját a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női csapata a sportcsarnokban. Együttesünk délelőtt kínos vereséget szenvedett, este viszont bravúros győzelemnek örülhetett - a drukkerekkel együtt!
Két találkozó vár ma a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női együttesére a hazai rendezésű Kohász Kupán. Mátéfi Eszter csapata délelőtt a Budapest SE, míg délután az alaposan megerősített Siófok ellen húzott szerelést a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Még kétarcú a csapat
Sajnos nem sok sikerrel, mert sem a délelőtti, sem a délutáni mérkőzés nem úgy alakult, ahogy azt a mieink elképzelték. Ez különösen a délelőtti, Budapest SE elleni találkozóra volt igaz, melynek első húsz percében rengeteg hibát követtek el játékosaink, akik sem támadásban, sem védekezésben nem tudták megvalósítani az elképzelteket. A félidő utolsó tíz perce azért valamivel jobban alakult, s ötgólos hátrányból sikerült is megfordítani az állást, ám hiába a kétfás félidei előny (19-17), a térfélcsere után ismét rosszabbik arcát mutatta együttesünk. Sajnos a második harminc percben is rengeteg volt a hiba a mieink támadásaiban, s védekezésében is, így a vendégek hamar egalizáltak, majd a vezetést is átvették. Mivel a meccs hajrájára sem javult a mieink játéka sőt, egyre-másra jöttek az újabb és újabb hibák, így a gyors, kellemetlen stílusú vendégcsapat tovább növelte előnyét, s végül 35-31 arányú sikert aratott a gyengén és rengeteg hibával játszó házigazdák felett.
A Siófok elleni esti mérkőzésre tehát volt honnan feljavulni Mátéfi Eszter tanítványainak, ám a csapat becsületére legyen mondva, hogy kihúzták magukat a délelőtti gödörből. Pedig ez a meccs sem úgy kezdődött, ahogy reméltük, mert hiába vezettünk még 3-1-re, innen sorozatban hatot lőttek Erdősiék, vagyis újból futhattunk az eredmény után (3-7). Szerencsére ezt lelkes, s jó játékkal meg is tették a mieink, akik folyamatosan faragták hátrányukat, s a 25. percben egalizáltak, s ezt az eredményt a szünetig már sikerült meg is tartaniuk (18-18). A második felvonásban nem sok figyelmet fektettek a védekezésre a felek, így a hol a mieink, hol a vendégek álltak jobban egy-egy találattal, de ennél jobban egyik gárda sem tudott meglépni a másiktól (25-25). A játékrész derekán Knezovic fogott pár siófoki átlövést, míg túloldali kollégái ezt továbbra sem tudták megtenni, így három góllal meglépett a Kohász, s bár innen még egyszer egyenlített a vendégcsapat, az izgalmas véghajrát a hazaiak bírták jobban, akik Gera utolsó másodpercekben szerzett találatával végül 38-37-re legyőzték a siófoki együttest.
Tovább az úton
A Kohász Kupa első játéknapjának további mérkőzésein a Siófok 32-32-es döntetlent játszott a Vác csapatával, míg a mieinket legyőző Budapest SE csak az ez első félidőben tudott méltó vetélytársa lenni a váciaknak, akik a térfélcsere után bedarálták vetélytársukat, s könnyed, 38-27-es sikert arattak. A nap végén Mátéfi Eszter vezetőedző is értékelte számunkra a látottakat, kiemelve azt, hogy a délelőtti eredmény nagy csalódást okozott mindenki számára, ám éppen ezért is volt örömteli a Siófok elleni bravúros győzelem.
- Nem árulok el nagy titkot, de a Budapest SE elleni délelőtti találkozó miatt még most is nagyon csalódott vagyok, mert azon a találkozón – egy jó tízperces periódust leszámítva – gyengén kézilabdáztunk. A meccs után azonban átbeszéltük a történteket, s az esti összecsapásra már teljesen más szellemben vágtunk neki, aminek meg is lett az eredménye. Nyilván egy felkészülési mérkőzés végeredményéből nem lehet még sok következtetést levonni, ám biztató, hogy talpra tudtunk állni a délelőtti rossz teljesítmény után, s bebizonyítottuk, hogy van még bennünk tartalék, ám én személy szerint nagyon bízom abban, hogy a jövőben inkább a délutáni formánkat tudjuk állandósítani majd.
A Kohász Kupa első napjának eredményei:
Dunaújvárosi Kohász KA – Budapest SE 31-35
Siófok – Vác 32-32
Vác – Budapest SE 38-27
Dunaújvárosi Kohász KA – Siófok 38-37
Holnapi program:
10:00 Siófok – Budapest SE
11:30 Dunaújvárosi Kohász KA - Vác
További hírek
Győrött zártuk a szezont
2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapatA félidők hajrájában sokkal jobban koncentrált az ETO, mely 40-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese ellen a bajnokság utolsó fordulójában.
Győri szezonzáró előtt
2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapatA bajnoki ezüstérmes Győr otthonában fejezi be a 2023/2024-es szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese vasárnap este.
Remek győzelem Kisvárdán
2024. máj. 18. #DKKA felnőtt csapatKiváló védekezéssel, valamint Wéninger Alexa parádés kapusteljesítményével aratott 23-18-as győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Kisvárda ellen szombaton este.
Nehéz hatvan perc vár a Kohászra
2024. máj. 17. #DKKA felnőtt csapatAz életéért küzdő Kisvárda otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
37 éve a Dunaújvárosi kézilabdáért él
2024. máj. 16. #DKKA felnőtt csapatHuszonöt évvel ezelőtt ezen a napon érte el legnagyobb klubsikerét a dunaújvárosi felnőtt női kézilabda. Ennek apropóján készítettünk interjút csapatunk technikai vezetőjével, Györgyné Oblisz Anitával