„ACÉL A SZÍV!”
Nem borult a papírforma a Fradi ellen
A szép egyéni megmozdulásokkal és kapufákkal tarkított találkozón végül az FTC mindkét félidőt hat-hat góllal megnyerve aratott győzelmet.
A szezonban még hibátlan Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szerdán este öt órától, s bár a meccs esélyesének a vendégek számítottak, a mieinkre számára is volt azért tétje a csatának, melyen azokat a játékelemeket szerette volna csiszolni a szakvezetés, melyek az igazán fontos mérkőzéseken segíthetik pontokhoz együttesünket.
A Fradi a biztos siker reményében vágott neki a találkozónak, méghozzá ennek megfelelően, ugyanis az első öt találatból négyet a zöldek jegyeztek, s mivel a folytatásra sem javult a mieink játéka, már a 10. percben jöhetett az időkérés (2-7). A pauza után lényegesen kiegyenlítettebbé vált a játék, felváltva szerezték góljaikat a csapatok, így megmaradt a két gárda közti öt-hatgólos különbség (8-14). A félidő hajrájához közeledve kétszer is sikerült visszajönnie a mieinknek négy gólra, de az utolsó percekben a Fradi volt a pontosabb, így a második etapnak 13-19-es állásból vágtak neki a felek.
A térfélcserét követően is erősebben kezdett a listavezető, mely hét perc elteltével már a kilenc egységgel állt jobban a Kohásznál (16-25). Kézilabdázóink a tetemes hátrány ellenére is küzdöttek becsülettel, többször is megtapsoltatták az értük szurkolókat, de a fővárosiak csak pillanatokra engedték közelebb magukhoz a DKKA-t. A találkozó utolsó hét percét ráadásul öt góllal megnyerte a Fradi, mely végül 35-23-as győzelemmel erősítette meg első helyét a tabellán, míg a mieink maradtak a kilencedik pozícióban.
Szerencsére Horváth Anna sérülése után visszatért a keretbe, míg új kölcsönjátékosunk, Török Fanni két góllal debütált.
DKKA - FTC-Rail Cargo Hungaria 23-35 (13-19)
DKKA: Arany 1, Borgyos 1, Bouti 2, Csáki, Gajdos 2, Horváth A. 1, Horváth P. 3 Moreno, Nick 2, Oguntoye (kapus), Paróczy 1, Sallai 2, Szalai 4, Török 2, Trawczynska 2, Wéninger (kapus). Vezetőedzők: Paic Róbert, Virág Roland.
További hírek
Megérdemelt, szép siker az évbúcsúztatón
2023. dec. 30.A második félidőben nyújtott remek játékának köszönhetően magabiztos, hatgólos sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese a Kozármisleny elleni bajnokin.
Kozármislenyben zárjuk az évet
2023. dec. 30.Nehéz hatvan perc vár együttesünkre az év utolsó meccsén, de a cél a győzelem megszerzése lesz a Kozármisleny otthonában.
Napos jövő Dunaújvárosban
2023. dec. 14.A Solar Future System Kft csatlakozott a DKKA támogatói közé
Hullámzó játékkal is biztos továbbjutás
2023. nov. 14.Jó első félidő után szenvedős második, de összességében magabiztosan jutott be a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt együttese a Komárom ellen.