„ACÉL A SZÍV!”
A hajrát ezúttal az Alba bírta jobban
Hiába egyenlítettek hétgólos hátrányból, 31-30-as vereséget szenvedtek kézilabdázóink az Alba FKC otthonában lejátszott bajnokin.
Székesfehérváron, a megyei rivális Alba FKC ellen lépett pályára akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában ma este hat órától. A tízpontos csapatok összecsapása komoly küzdelmet ígért, s ezt a mieink kezdték valamivel jobban, mert rendre a Kohász szerzett vezetést, bár az is igaz, hogy 4-4-ig folyamatosan egyenlíteni tudtak a házigazdák. Ekkor sikerült összekapnia védekezését együttesünknek, mely Trawczynska, Nick, illetve Borgyos találataival lépett el 8-5-re ellenfelétől, így a 12. percben időt is kért a hazai szakvezetés.
A rövid pauza egy kicsit megtörte a mieink lendületét, a következő hat percben négy hazai és egy dunaújvárosi gólt láthattak a drukkerek, s mikor a fehérváriak kiegyenlítettek, már rajtunk volt az időkérés sora (9-9). Az újabb pihenő után még egyszer meg tudtunk lépni kettővel, de 9-11 után sorozatban három gólt lőtt az Alba, mely miután magához ragadta az előnyt, már nem is adta ki azt kezéből, s hiába sikerült a mieinknek is egyre többször bevenni vetélytársuk kapuját, a védekezés nem működött, ezért a félidei pihenőre a megyei rivális vonulhatott elégedettebben (17-15).
Elsősorban a hátsó alakzatot kellett stabilabbá tenni a folytatásra, ehhez képest az első öt találatból négyet a házigazdák jegyeztek, s mikor a 36. percben megszerezték újabb góljukat, megint időt kellett kérnie kézilabdázóinknak (22-16). A rövid pauza után is a fehérváriak voltak azonban eredményesek, de kézilabdázóink hétgólos hátrányban sem adták fel a küzdelmet, s Szalai Babett "mesterhármasa" után már a hazai szakvezetés hívta kényszerpihenőre játékosait (23-19).
Láthatóan lendületbe jöttek ekkor az akadémisták, de hiába felezték meg hátárnyukat, Gajdos kiállítása alatt újra elment néggyel az Alba (25-21). Nem sokáig örülhetett azonban ennek az előnynek a hazai csapat, mert Trawczynska is a legjobbkor csatlakozott be a gólgyártásba, így az 51. percben már az egyenlítésért támadhattunk (27-26). A lehetőség ekkor még kimaradt, de Arany és Szalai találataival végre sikerült egalizálni az 54. percben, így újra reális esély volt a győzelemre (28-28).
A megyei rivális sem akarta azonban kiengedni kezéből a sikert, az utolsó hat percben háromszor is magához ragadta a vezetést, s bár ebből kétszer még válaszolni tudtak kézilabdázóink, utolsó támadásukat nem tudták góllal befejezni, így a fehérváriak örülhettek a 31-30-as sikernek.
Alba FKC – DKKA 31-30 (17-15)
Gólszerzőink: Szalai 8, Trawczynska 7, Borgyos 4, Török 3, Arany 2, Nick 2, Paróczy 1, Bouti 1, Agócs 1, Lakatos 1, Vezetőedzők: Dr. Paic Róbert, Virág Roland.
További hírek
Látogatás a hagyományőrzőknél
2018. feb. 06.A Hagyományőrző Szurkolói Klub tagjai vendégelték meg akadémiánk vezetőit és felnőtt együttesét kedden délután. Köszönjük nekik!
Világklasszis kézilabdázóra emlékeztek Szerencsen
2018. feb. 04. #DKKA utánpótlásFelkészülési női kézilabdatornának adott otthont a szerencsi Kulcsár Anita Sportcsarnok február 3-án. Az egész napot átölelő megemlékezésen a tragikus autóbalesetben elhunyt, szerencsi születésű beállósra, Kulcsár Anitára emlékeztek.
Szép győzelem Székesfehérváron
2018. feb. 03.Fordulatos csatában aratott 24-23-as győzelmet felnőtt együttesünk az Alba Fehérvár KC otthonában.
Megyei rangadó előtt a Kohász
2018. feb. 02.Székesfehérváron, az Alba Fehérvár KC ellen lép pályára szombaton délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese a K&H női kézilabda ligában.
Ahogy a szereplők látták, DKKA-Vác 27-25, sajtótájékoztató a mérkőzés után
2018. jan. 28.Ahogy a szereplők látták, DKKA-Vác 27-25, sajtótájékoztató a mérkőzés után