„ACÉL A SZÍV!”
Bajnoki rajt előtt
Gőzerővel készül a bajnoki rajtra a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női együttese. Fiatal együttesünkre komoly erőpróba vár- szombaton késő délután a címvédő Győr gárdáját látja vendégül Mátéfi Eszter csapata a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A cél nem lehet más: tisztes helytállás.
Még két nap és kezdetét veszi a 2012-2013-as női kézilabda bajnoki szezon, ahol a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese is részt vesz, s ha már ott van, nem szeretne a "futottak még kategóriában" szerepelni, hanem bravúrokra, győzelmekre is készül.
Felvenni a tempót
Mátéfi Eszter fiatal együttese kissé késve kezdte a nyári munkát, s ugyan még akad tennivaló a csapat háza táján, a gárda vezetőedzője bizakodó, s mint azt érdeklődésünkre elárulta, vannak már biztató eredményei a közös munkának, amire már lehet építeni a jövőben.
- Bár kicsi elmaradásban vagyunk még, nagyon hasznos volt az eddigi felkészülésünk, s csak ezt tudom elmondani a közelmúltban megrendezett Kohász Kupáról is, ami a játék szempontjából mindenképpen eredményes volt. Nagyon sokat tudtunk végre éles helyzetben is gyakorolni, igaz ez a támadási, valamint védekezési variációkra, s láttam azért biztató dolgokat, gondolok itt a siófok elleni támadójátékra, valamint a Vác ellen bemutatott második félidei védekezésre, amire bátran építhetünk majd a jövőben. Persze javulni még lehet és kell is, például a védelem és a kapus kapcsolatában, valamint támadásban is olykor még bátortalanok vagyunk, de, igyekszünk minden téren fejlődni még ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel vághassunk neki a szezonnak.
Mátéfi Eszter szerint fizikálisan sokat fejlődött a társaság a felkészülési időszakban, s előnyükre válhat, hogy különösebb nyomás sincs a játékosokon, ám ahhoz, hogy szép szezont tudjanak majd a hátuk mögött, több helyről is várnak "erősítést".
- Az elmúlt öt hétben szerencsére nagyon jól dolgoztak a lányok, s azt a fizikai lemaradást, amit a nyár elején tapasztaltam náluk, sikerült behozniuk, így azt gondolom, hogy fizikailag bírni fogjuk majd a tempót. Az sem baj, hogy nincs rajtunk túl nagy lelki teher, vagyis nyugodtan dolgozhatunk, ugyanakkor ahhoz, hogy helyt tudjunk állni a bajnokságban, s komolyabb bravúrokra is képesek legyünk, a belső posztokra még kellene azért két játékos. Emellett természetesen nagyon sokat remélünk kitartó szurkolóinktól is, hiszen ők mindig a csapat mellett álltak, s remélem, hogy idén is sok támogatást kapunk tőlük ahhoz, hogy sikeresen szerepeljünk.
Játsszunk egy jót
Ilyen előzmények után kezdődik tehát csapatunk számára a bajnoki szezon, méghozzá a lehető legnehezebb mérkőzéssel, ugyanis a világsztárok sokaságát felvonultató Győr gárdája látogat szombaton este hat órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. Mátéfi Eszter elmondása szerint az esélyek meglehetősen egyértelműek, ám vezetőedzőnk bízik abban, hogy a dunaújvárosi fiatalok nem lesznek megilletődve, s a lehetőségekhez képest egy jó mérkőzést játszanak a bajnok ellen.
- Készülünk természetesen a győriek ellen is, s bár az erőviszonyok finoman szólva sem felénk billentik a mérleg nyelvét, szeretnénk egy tisztességes mérkőzést játszani a címvédővel. Fontosnak tartom, hogy fiatal játékosaink ne ijedjenek meg vetélytársuktól, inkább dobja fel őket, hogy ilyen remek játékosok ellen szerepelhetnek. Játsszunk egy jó mérkőzést, amiből tanulhatunk, s további tapasztalatokkal lehetünk gazdagabbak, aztán dolgozunk tovább, mert ahogy eddig, úgy ez után is csak a munkában hiszünk, mert csak az vihet minket előre azon az úton, amit ezen a nyáron megkezdtünk.
További hírek
Visszatér a fiatal jobbszélső
2021. máj. 17.A dunaújvárosi nevelésű Kukucska Viktória a Boglári Akadémia-SZISE együttesétől tér vissza akadémiánkhoz.
A döntőbe jutásért játszunk
2021. máj. 17.Tetemes, tizennyolc gólos előnyből várjuk a Vasas elleni Liga Kupa-elődöntő ma délutáni visszavágóját.
Szoros vereség idegenben
2021. máj. 14.Hiába vezetett az első félidő után még három góllal, 28-25-ös vereséget szenvedett Mosonmagyaróváron akadémiánk felnőtt együttese.
Tovább fejlődhetnek a felnőttek között
2021. máj. 14.Fodor Neszta, Husti Hanna, illetve Takács Cecília is marad akadémiánk felnőtt együttesénél.
Dunaújvárosban maradnak kapusaink is!
2021. máj. 13.Hlogyik Petra és Wéninger Alexa is akadémiánk felnőtt együttesének tagjaként vág neki a 2021/2022-es szezonnak.