„ACÉL A SZÍV!”
Vereség - becsülettel
Bő húsz percig nagyon jól tartotta magát, ám ezt követően érvényre jutott a címvédő nagyobb tudása, így a Győr női kézilabda csapata végül 23-40 arányú győzelmet aratott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia elleni bajnoki nyitányon.
Első bajnoki mérkőzésére készült szombaton este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női együttese, mely rögtön a címvédő Győri ETO gárdájával mérte össze erejét. Az esélyek egyértelműen voltak a találkozó előtt, s a mieink helyzetét tovább nehezítette, hogy a felkészülési időszakban remekül játszó Sánta Dóra bokasérülés miatt nem vállalhatta a játékot a bajnok ellen.
Még tartjuk magunkat
A vendégek spanyol vezetőedzője a mérkőzés elején inkább magyar játékosainak adott lehetőséget, akik két gyors góllal kezdték a találkozót, ám a mieink Ferling és Takács Fruzsina bombáival előbb egalizáltak, majd a kilencedik perc legelején Gera szép találatával a vezetést is átvették a győriektől, s egyáltalán nem volt véletlen, hogy a vendégek időkéréssel reagáltak a dunaújvárosi előnyre (4-3). A rövid pauza után azonnal magához ragadta az előnyt az ETO, ám a mieink továbbra is óriási lelkesedéssel, s bátran támadva játszottak, maximálisan megvalósítva Mátéfi Eszter azon kérését, hogy ne tiszteljék nagynevű ellenfelüket, így a 18. minutumban még mindig csak egy fával álltak jobban Görbiczék (9-10).
Martin vezetőedző időközben egyre több lehetőséget adott légiós játékosainak is, s az ő beállásuk egyre inkább megváltoztatta a játék képét. Amorim ellen sajnos nem volt ellenszere a mieink védekezésének, ráadásul az alaposan megmagasított győri fal is egyre többször állta útját a hazai támadásoknak, így a 23. percben már négy góllal meglépett a vendégcsapat (10-14). Tovább rontotta a mieink helyzetét, hogy Radicevic színészkedése után – talán kissé szigorúan – piros lapot kapott takács Fruzsina, vagyis újabb kulcsemberét veszítette el együttesünk. A játékrész hajrájában nagy fölénybe került a Győr, s bár a mieink küzdöttek becsülettel, a félidei szünetre már hatfás, 12-18 arányú vezetéssel vonulhatott a bajnok.
Végül sima győri siker
A második felvonás elején még pár percig tartani tudta hat-hétgólos hátrányát csapatunk, ám pár támadásban elkövetett hiba után többször is lerohanták Mátéfi Eszter tanítványait a vendégek, akik hétpercnyi játék után már kilenc góllal megléptek (16-25). A mieink sajnos egyre inkább elfáradtak, s bár az akarással továbbra sem volt semmi gond, a győri védelem és Lunde kapus sokszor állította megoldhatatlan feladat elé játékosainkat, s mivel a gyors indítások ellen továbbra sem nagyon volt ellenszere a mieinknek, egyre inkább nőni kezdett a két csapat közti különbség (18-32).
A véghajrában időkéréssel próbálta még rendezni a sorokat Mátéfi Eszter vezetőedző, ám a kispadról is világsztárokat beállító győriek ekkor már átrobogtak a fiatal dunaújvárosi csapaton, s végül 23-40 arányú győzelmet arattak a szezon első bajnoki találkozóján. Szégyenkezésre azonban semmi oka nincs a mieinknek, a győriek jelenleg ennyivel mindenképpen jobbak a nálunk, le kell vonni a tapasztalatokat, tovább építeni azokra a dolgokra, amelyekkel elégedettek lehettünk, s ha továbbra is ilyen keményen dolgoznak a játékosok, akkor bőven lehet még örömünk az idei bajnoki szezonban.
Dunaújvárosi Kohász KA – Győri AUDI ETO KC
23-40 (12-18)
DKKA: Knezovic, Berta 4, Vadász, Gáspár 1, Ferling 7, Takács D. 2, Gera 5. Csere: Pisák (kapus), Takács L. 1, Takács F. 3, Orbán L., Kővári, Újhelyi. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Szép évzáró!
2019. dec. 29.Tizenegy gólos, 33-22-es sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese az év utolsó bajnokiján a Szent István SE ellen.
Évzáró előtt
2019. dec. 28.A sereghajtó Szent István SE elleni mérkőzéssel zárja az évet akadémiánk felnőtt együttese.
Rudasosok ismét az országos döntőben!
2019. dec. 19. #DKKA utánpótlásSzombathelyre utaztak a V-VI. korcsoportos kézilabda Diákolimpia elődöntőjére a dunaújvárosi középiskolások, és ha már ott voltak, akkor meg is nyerték a tornát.
Győzelem az edzőmeccsen
2019. dec. 18.A félidei szünetben még hátrányban volt, de végül hétgólos sikert aratott a Mosonmagyaróvár elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt csapata.