„ACÉL A SZÍV!”
A címvédővel kezdünk
Irány - újra! - az élvonal: elkészítette a 2012-2013-as bajnoki szezon sorsolását Magyar Kézilabda Szövetség. A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női együttese alaposan "belehúzott" - s sors kegyéből fiatal együttesünk már az első fordulóban megmérkőzik a bajnokcsapattal!
Az elmúlt hét pénteken eldőlt, hogy mégis lesz NB I-es női kézilabda csapata városunknak, s most már azt is tudhatjuk, hogy milyen program vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttesére. Ferlingék alaposan belehúztak a sorsolásnál, hiszen szeptember 2-án hazai pályán kezdik a bajnoki szezont, méghozzá rögtön a bajnoki címvédő Győr csapatával szemben. A folytatás már valamivel könnyebbnek ígérkezik, ugyanis hét nap múlva az Érd otthonába látogatnak a mieink, majd a harmadik játéknapon, két héttel az azt megelőző után a Békéscsaba együttesét fogadják már a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
A tizenkét csapatos mezőny november elejéig szinte folyamatosan játssza mérkőzéseit hetente, ám ezt követően kicsivel több, mint egy hónapos szünet vár az együttesekre. A bajnoki pontvadászat december 14-én, az 5. forduló későbbre tett mérkőzéseivel folytatódik, s innentől már két hétnél több szünet már csak egyszer jut a résztvevő csapatok számára, akik az utolsó előtti bajnoki forduló előtt tarthatnak huszonegy napos "pihenőt". Kicsit visszakanyarodva a mieinkhez: az alapszakasz első körének utolsó mérkőzését január 6-án, míg a "második félidő" zárótalálkozóját április 7-én játssza a Kohász, mindkét alkalommal a Kiskunhalas ellenében.
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának őszi mérkőzései:
2012. 09. 02. Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia - Győri Audi ETO KC
2012. 09. 09. ÉTV-Érdi VSE - Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia
2012. 09. 23. Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia - Budapest Bank-Békéscsabai ENK SE
2012. 09. 29. Váci NKSE - Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia
2012. 10. 21. Veszprém Barabás Duna Takarék KC - Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia
2012. 10. 28. Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia - FTC Rail Cargo Hungaria
2012. 11. 04. Alcoa FKC - Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia
2012. 11. 11. Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia - DVSC-FÓRUM
2012. 12. 14. Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia - Budapest SE
2012. 12. 30. Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia - Siófok KC-Galerius Fürdő
2013. 01. 06. Kiskunhalas NKSE - Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia
További hírek
Közel voltunk a bravúrhoz
2022. ápr. 13.Óriási küzdelemben, az utolsó másodpercekben kapott góllal szenvedtünk 22-21-es vereséget a Debrecen elleni hazai bajnokin, a látottak alapján legalább egy pontot érdemelt volna csapatunk.
Hazai csata a Debrecen ellen
2022. ápr. 12.A tabella harmadik helyén álló DVSC ellen is jó meccset játszana akadémiánk felnőtt együttese az NB I-es pontvadászat hétközi fordulójában.
Győzelem a megyei rangadón
2022. ápr. 09.Hiába a visszafogott kezdés, magabiztos, 29-26-os győzelemnek örülhetett akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni székesfehérvári bajnokin.
Mindenkitől kicsit több kell
2022. ápr. 08.Kulcsjátékosai nélkül várja az Alba FKC elleni megyei rangadót akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Hiába a nagy hajrá
2022. ápr. 03.Kétgólos, 32-30-as vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az MTK elleni fővárosi bajnokin.