„ACÉL A SZÍV!”
Szoros vereség Debrecenben
Az első félidőben elveszítette karmesterét, a másodikban ráadásul tetemes hátrányba került, ám hiába hajrázott kiválóan, végül 28-27-es vereséget szenvedett csapatunk Debrecenben a bajnokság ma esti fordulójában.
Két, az idei szezonban még hibátlan csapat találkozott egymással Debrecenben, ahol a házigazdák a DKKA együttesét látták vendégül. A hazaiak alaposan megerősödtek a tavalyi szezonhoz képest, ráadásul első két meccsüket megnyerték, így bizakodva várták a találkozót, de a mieink is bíztak a pontszerzésben, így izgalmas találkozó várt azokra, akik megtekintették az összecsapást.
Jó kezdés, de…
A mérkőzés elejére nem lehetett panasza a dunaújvárosi szimpatizánsoknak, hiszen a megszokott határozottsággal kezdte a meccset együttesünk, mely az 5. percben 3-1-re vezetett a kissé ötlettelen házigazdákkal szemben. Egy minutummal később a játékvezetők Ferlingnek mutatták fel a piros lapot tévedésből, ám az igen korán ideges hangulatúvá váló találkozót jobban folytatta a Kohász, hiszen a csereként beszálló Sánta Dóra és Berta Nikolett is gólokkal mutatkozott be, így a játékrész derekán már 10-6-os dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző.
A folytatás sajnos nem alakult túl jól, hiszen itt egy kicsit megtorpant együttesünk, mely támadásban és védekezésben is több hibát vétett, s ezt kihasználva négy gólt lőttek egymás után a vendéglátók, akik a 21. percben ki is egyenlítettek (10-10). Ugyan ekkor még egyszer sikerült visszavenni a vezetést, ám nem sokkal később Bulathot állították ki két percre reklamálásért a játékvezetők, majd miután Ferling a kapura törő Barna Éva ellen szabálytalankodott, egyből felmutatták a piros lapot csapatkapitányunknak, amivel igen nehéz helyzetbe került együttesünk. Detti kiválása meg is zavarta a csapatot, s hiába kért időt Mátéfi Eszter, a hajrában pontosabb Debrecen átvette a vezetést, s végül 15-13-as előnnyel vonulhatott a pihenőre.
Hiába a jó hajrá
A második felvonásban igen sokat kevergette a kártyákat Mátéfi Eszter vezetőedző, aki többfajta felállást is kipróbált a hazaiak megfékezésére, ám a félidő nagyobbik részében nem igazán ment a játék együttesünknek. Az első húsz percben szinte csak hétméteresből tudtunk betalálni a debreceni kapuba, ráadásul a védekezésben is több hibát elkövettek a mieink, így az 50. percben már ötgólos, 25-20-as vezetésnek örülhettek a debreceni drukkerek.
26-21-es állásnál azonban nagy hajrát nyitott a Kohász, mely a nyitott védekezéssel egyre több alkalommal zavarta meg a kissé talán fáradni is látszó házigazdákat. Alig több mint egy perccel a meccs vége előtt már csak egy volt a hátrányunk, amikor időt kért a hazai csapat is, ám mivel lehetőségüket kihagyták, így az utolsó fél percben az egalizálásért támadhatott csapatunk. Mátéfi Eszter kapus helyett is mezőnyjátékos küldött a pályára, de hiába sikerült kijátszani ziccerig a figurát, Hosszu ziccerét nagy bravúrral védeni tudta a hazaiak kapusa, így végül a Debrecen 28-27-es sikerével ért véget a nem mindennapi izgalmakat hozó találkozó.
28-27 (15-13)
DKKA: Vig, Hosszu 2, Rádl 2, Takács D., Vincze M. 5, Bulath 9, Ferling 2. Csere: Csapó (kapus), Berta 3, Sánta 2, Gera 1, Vadász 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
ÉLŐ közvetítés
2020. dec. 15.Élőben közvetítjük a DKKA - TEMPO SE Liga Kupa női-C. csoport mérkőzést a DKKA TV Youtube csatornán
kezdés: 2020.12.15 18:00
DKKA Toborzó 2021
2020. dec. 13. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2006, 2007 és 2008-ban született kézilabdás lányok számára.
Ne csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak!
Új játékszabályokat tesztelünk!
2020. dec. 08.A passzív játék, a kapus fejbedobása és a kezdődobás elvégzése terén szabálymódosítások készülnek a kézilabdában. A jövő júliustól bevezetendő új regulákat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség felkérésére a magyar csapatok tesztelhetik mérkőzéseiken. Köztük a DKKA is!
Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!
2020. dec. 05.Fantasztikusan rajtolt tegnap Montenegro a női kézilabda EB-n. A franciák ellen végig vezetett Kim Rasmussen csapata, csak az utolsó tíz percben sikerült fordítania az ellenfélnek, így végül egy gólos hátránnyal zártak (24-23). A DKKA fiatal kapusa, Anastasija Babovic nem kapott ugyan játéklehetőséget, de így is nagyon boldog.
“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról
2020. nov. 29. #DKKA utánpótlásA DKKA serdülő csapatának rendkívüli tehetségű irányító, balátlövője meghívást kapott a serdülő válogatott keretösszetartás táborába. Szabó Aida négy napot töltött a héten Gyálon, ahol lehetőséget kapott rá, hogy bizonyítsa, a korosztálya legkiválóbb hazai játékosai között tarthatják számon.
2015-16 EHF Kupagyőztes




