„ACÉL A SZÍV!”
Adjunk bele mindent
Rendkívül nehéz mérkőzés vár holnap este együttesünkre, mely hat órától az idei szezonban még hibátlanul teljesítő, többek közt a BL-győztes Győrt is legyőző Ferencváros gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Igazán nagy kihívás elé néznek holnap este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének tagjai, ugyanis este hat órától a Ferencváros csapata vendégeskedik a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Együttesünk jól kezdte a szezont, hiszen első két bajnokiját magabiztosan nyerte, ám ezt követően egy szoros meccsen kikapott Debrecenben, így elveszítette addigi hibátlan mérlegét. A fővárosi zöld-fehérek viszont szárnyalnak idén, ugyanis eddigi három bajnoki mérkőzésüket rendre megnyerték, s ezalatt egy igazán nagy skalpot, a tavalyi bajnok és BL-győztes Győr skalpját is begyűjtötték, ráadásul a Bajnokok Ligájában is simán jutottak tovább a selejtezőn, így a szezont öt sikerrel kezdő Fradi számít a mérkőzés egyértelmű esélyesének. Még akkor is, ha tavaly egyszer megfricskázta már ellenfelét a Kohász, mely a két csapat dunaújvárosi mérkőzésén hatalmas meglepetésre döntetlenre végzett Elek Gábor tanítványaival. Azon a mérkőzésen kiválóan játszottak a mieink, s mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző elárulta, ezúttal is abban bíznak, hogy sikerül jó teljesítménnyel megörvendeztetni a mérkőzésre kilátogató drukkereket.
- Mondanom sem kell, hogy az idei szezon eddigi legnehezebb mérkőzése vár holnap a csapatra, hiszen a Ferencváros kiváló csapat, s ezt eddigi eredményei, többek közt a Győr legyőzése is bizonyítják. Én azonban azt kértem a csapattól, hogy hatvan percen keresztül adjunk ki mindent, teljesítsünk tudásunk legjobbja szerint, s játsszunk egy jó mérkőzést a fővárosiakkal. Nem mi vagyunk az esélyesek, de tavaly sem mi voltunk, aztán mégis sikerült pontot szereznünk. A játék minden elemében a maximumot kell kihoznunk magunkból, de még ez sem garancia az esetleges pontszerzésre. Fontos, hogy a védekezésünk megfelelően határozott legyen, míg támadásban megfontoltan, higgadtan kell játszanunk, hiszen az elszórt labdákat könyörtelenül büntetik a fővárosiak. Nagyon remélem, hogy sokan kilátogatnak majd a mérkőzésre, minden értünk szurkolóra nagy szükségünk lesz ahhoz, hogy egy igazán jó meccset tudjunk játszani zöld-fehérekkel.
További hírek
Presztizsmérkőzés a Liga Kupában
2021. már. 29.Mosonmagyaróvárra látogat felnőtt csapatunk holnap, hogy lejátssza az akár előrehozott döntőnek is betudható a versenysorozat odavágóját.
Akaratból jeles!
2021. már. 27.Hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 30-21-es vereséget a Ferencváros vendégeként akadémiánk felnőtt csapata.
Újabb kőkemény erőpróba előtt
2021. már. 26.A bajnoki tabella listavezetője elleni mérkőzés után a második helyezett otthonában folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt csapata.
DKKA - Győri Audi ETO KC sajtótájékoztató
2021. már. 24.Danyi Gábor és Vágó Attila, vezetőedzők mellett győri részről Silje Solberg, míg dunaújvárosi részéről Fodor Neszta nyilatkozott a lefújás után.
Nyert a címvédő
2021. már. 24.40-22-es győzelmet aratott akadémiánk felnőtt csapata ellen a Győri Audi ETO KC a két gárda győri bajnokiján ma délután.