„ACÉL A SZÍV!”
Megyei rangadó előtt
Újabb rangadót játszik ma este hat órától együttesünk, mely ezúttal a székesfehérvári FKC ellen lép pályára a bajnokság ötödik játéknapján. A feladat nem egyszerű, ám a Fradi ellen mutatott játékkal ismét lehet szansz a pontszerzésre.
Hatalmas sikert aratott szerdán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, mely óriási csatában győzte le hazai környezetben a Ferencváros formációját. Mátéfi Eszter csapata hatvan percen keresztül hatalmas lelkesedéssel küzdött a fővárosiak ellen, s meglepő, de teljesen megérdemelt győzelmet aratott a kissé talán kényelmes vendégek felett. Nem sokat pihenhetnek azonban Ferlingék, ugyanis ma már újabb nagy feladat vár rájuk, ezúttal a székesfehérvári FKC otthonában. Ez a találkozó sem ígérkezik habkönnyű feladatnak és akkor még igyekeztünk finoman fogalmazni, hiszen a megyei rivális évek óta stabil tagja a bajnoki mezőnynek, s bizony az utóbbi időben nem sok babér termett csapatunknak Székesfehérváron.
Vasárnapi ellenfelünk hasonlóan kezdte a szezont, mint a mieink, hiszen négy lejátszott mérkőzéséből hármat megnyert, s csak egyet, a Győr elleni találkozót veszítette el. Hazai pályán ezúttal sem számítanak másra szurkolói, mint a győzelem megszerzésére, ugyanakkor ez lesz a célja a mieinknek is, akiknek érhetően óriási lelki töltetet adott az FTC bravúros legyőzése. Ehhez azonban hasonló játékos kell nyújtania csapatunknak, mint tette azt az elmúlt fordulókban, vagyis a jó kapusteljesítménnyel megtámogatott stabil védekezés lehet az az alap, melyre felépíti támadójátékát a Kohász. Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat előtt állnak tehát Mátéfi Eszter tanítványai ma este hat órától, ám a mieink folytatni szeretnék a bravúrok sorozatát, s a Ferencváros skalpja után a az FKC csapatáét is begyűjtenék.
További hírek
Befejezetté nyilvánították az utánpótlás-bajnokságokat
2021. ápr. 30. #DKKA utánpótlásA Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága a 2020-2021. évi valamennyi utánpótlás versenysorozatát befejezetté nyilvánítja, a csapatok számára azonban tornarendezési lehetőséget nyit meg a 2021. május 22.-június 30. közötti időszakra.
Az MKSZ közleménye a sportesemények látogatásáról
2021. ápr. 28.A Magyar Kézilabda Szövetség az alábbi hivatalos tájékoztatást adta ki, mely többek között a felnőtt és újraindítás esetén akár az utánpótlás kézilabda események rendezését is érintheti.
Loki-öröm Debrecenben!
2021. ápr. 25.Nem bírt a DVSC-vel akadémiánk felnőtt együttese a két gárda debreceni bajnokiján ma délután.
Nehéz meccs előtt!
2021. ápr. 24.Idegenben, a DVSC otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese vasárnap délután három órától.
Csak a szakmára figyelhetnek!
2021. ápr. 15.Az akadémia anyagi helyzetéről, a legfontosabb feladatokról, a közeljövő céljairól számolt be honlapunknak Vertig Csaba, akadémiánk januárban kinevezett új ügyvezetője.