„ACÉL A SZÍV!”
Újabb parádés győzelem
Hatvan percen keresztül kiválóan játszott, s teljesen megérdemelt győzelmet aratott az FKC elleni megyei rangadón együttesünk. Mátéfi Eszter tanítványai kiváló védekezésel, 26-18-ra verték vetélytársukat, s továbbra is biztos tagjai az NB I idei élmezőnyének.
Újabb rangadó várt ma este csapatunkra, mely megyei riválisához, a bajnokságot a mieinkhez hasonlóan kezdő székesfehérvári FKC gárdájához látogatott ma este.
Mátéfi Eszter tanítványainak nagy erőt és önbizalmat adhatott a Fradi elleni szép siker, s a jó formát szerencsére a mai meccsre is átmentették Ferlingék. A Kohász remekül védekezve vágott neki a meccsnek, s igen korán meg is szerezte a vezetést, melyet nagyon magabiztosan őriztek az első negyed órában a Kohász játékosai, köszönhetően leginkább annak, hogy támadásban és védekezésben is jobban teljesítettek a vendéglátóknál (6-8). A játékrész derekán erőre kapott egy kicsit a házigazda is, s ki is egyenlített, ám mint kiderült, ez csak fellángolás volt a hazaiak részéről. A Mátéfi-csapat ugyanis ismét visszavette a vezetést, s a remekül védő Vig Vivien, valamint a szokás szerint gólerős Ferling-Bulath-Vincze hármasnak köszönhetően átvette a játék irányítását, s teljesen megérdemelt előnnyel várhatta a remények szerinti hasonló folytatást (10-12).
A második felvonásban még rátett egy lapáttal addigi jó teljesítményére a Kohász, mely valósággal állva hagyta vetélytársát a térfélcserét követően. Ferlinget továbbra sem tudták tartani a fehérváriak, akik Vig eszén is csak a legritkább esetben tudtak túljárni, így a 40. percben már hattal álltak jobban a mieink (11-17). Akik biztos vezetésük tudatában sem engedtek ki, s valóságos álomjátékkal törték meg végleg ellenfelüket, mely a játék minden elemében alulmaradt a Mátéfi-csapattal szemben. Tíz perccel a meccs vége előtt már csak a dunaújvárosi szurkolóktól volt hangos a KÖFÉM-csarnok, ami nem is volt meglepő, hiszen ekkor már nyolc góllal állt jobban ellenfelénél a Kohász (15-23). Ugyan ezt követően még egyszer visszajött öt találatra a házigazda, ám a hajrát újból a mieink bírták jobban, akik végül teljesen megérdemelt, 26-18-as győzelmet arattak, így öt fordulót követően nyolc megszerzett ponttal állnak a bajnoki tabella negyedik helyén.
FKC – DKKA
18-26 (10-12)
DKKA: Vig, Sánta 4, Hosszu, Takács D., Vincze M. 6, Bulath 4, Ferling 10. Csere: Csapó (kapus), Gera 1, Rádl, Takács F., Kemény, Ács 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Hazai csata az ETO ellen
2022. feb. 02.A világ egyik legjobb csapatát látja vendégül akadémiánk felnőtt együttese a bajnokságban szerdán este hat órától.
Sorsoltak a női Magyar Kupában
2022. feb. 01.A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a női Magyar Kupa negyeddöntőinek párosítását.
Hajrávereség Kisvárdán
2022. jan. 30.Bár egészen az 55. percig volt esélye a pontszerzésre, végül 29-26-os vereséget szenvedett felnőtt együttesünk a Kisvárda otthonában lejátszott bajnoki találkozón.
Harmadik hely az Országos diákolimpián!
2022. jan. 30. #DKKA utánpótlásA háromnapos tornán kizárólag a két NEKA kézisekre épülő csapat tudta legyőzni a Rudasos lányokat!
Fontos pontokat szerezhetnek
2022. jan. 30.Kisvárdán folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese vasárnap este hat órától.