„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A siker kovácsai

2013. szep. 24.
  • Facebook

Kiválóan szerepel idén együttesünk, mely az elmúlt öt fordulóban már négy sikernek, köztük a Fradi és az FKC elleni győzelemnek örülhetett. A remek szereplés hátteréről, s a csapat előtt álló további feladatokról Mátéfi Eszter vezetőedzőt kérdeztük.

Újabb emlékezetes sikerrel örvendeztették meg hétvégén az értük szurkolókat kézilabdázóink, akik a Fradi elleni remek győzelem után a megyei rangadón sem hibáztak, s végül sima, 26-18-as sikert arattak a székesfehérvári FKC otthonában.

Fegyelmezett, tudatos játékkal

Érthetően boldog is volt még másfél nappal a lefújás után is Mátéfi Eszter vezetőedző, akit a hétvégén aratott szép győzelem hátteréről kérdeztünk. Mint azt a Kohász csapatának szakmai vezetője elárulta, bár nem volt egyszerű dolguk, sikerüket ismét nagyszerű csapatmunkájuknak, s a kiemelkedő egyéni teljesítményeknek köszönhették.
- Először is szeretném azzal kezdeni, hogy nagyon nehéz hét állt a lányok mögött, hiszen hét nap alatt három mérkőzést játszottak, előbb a Debrecen, majd a Fradi, valamint most legutóbb az FKC ellen. Utólag kijelenthetjük azonban, hogy jól sikerültek ezek a mérkőzések, ugyanis négy pontot szereztünk, s csak Debrecenben maradtunk alul minimálisan. Ráadásul akadt más nehézség is a héten, ugyanis a Fradi elleni meccs nem csak fizikálisan, hanem érzelmileg is nagyon sokat kivett a csapatból, s bizony ezért pénteken hatni is kellett kicsit az együttes tagjaira, mert ekkor meglehetősen tompának tűnt a társaság.
Ez viszont a jelek szerint kiválóan sikerült, ugyanis a DKKA gárdája szinte végig vezetve, a második félidőben már egyértelműen irányítva a játékot aratott nyolcgólos sikert az FKC otthonában, melyből a csapat minden tagja kivette a részét.
- Nagy fegyelmezetten, magabiztosan és okosan játszottunk a Székesfehérvár ellen, s ez igaz volt a védekezésünkre, valamint a támadójátékunkra egyaránt. A fegyelmezett és határozott védekezés mellett Vig Vivien szenzációs teljesítményt nyújtott a kapuban, rendre kisegítve társait, míg támadásban Ferling Detti klasszisára ezúttal is számíthattunk, ám mellette Vincze Melinda, valamint Sánta Dóra kiváló egyéni játékát szeretném még kiemelni elsősorban. Nem feledkezhetünk meg azonban a többiekről sem, hiszen a csapat minden egyes pályára lépő tagja rendkívül hasznosan, elszántan és példamutató taktikai fegyelemmel játszott, így azt kell mondanom, hogy ilyen arányban is megérdemelten tudtuk felülmúlni a vendéglátókat.

Továbbra is jó formában

A siker másik fontos tényezője volt a csapat nyári felkészülése, hiszen az már a bajnoki sorsolásnál eldőlt, hogy nagyon nehéz ősz vár együttesünkre, ezért Mátéfi Eszter és a szakmai stáb igyekezett úgy összeállítani a nyári programot, hogy együttesünk már a szezon elejétől jó formában kézilabdázzon, s a jelek szerint ezt is sikerült megvalósítania a Kohász kézilabdázóinak.
- Valóban, azt már a sorsolás pillanatában tudtuk, hogy rendkívül kemény ősz vár ránk, de ahogy azt a szezon előtti sajtótájékoztatón is elmondtam, úgy érzem, hogy mindent el tudtunk követni azért, hogy a lehető legjobb formában vágjunk neki a bajnoki pontvadászatnak. A felkészülési mérkőzéseink jól sikerültek, az új játékosok beépítését is meg tudtuk oldani, ráadásul a megfelelő alapozásnak köszönhetően erővel is bírjuk a terhelést, amit idei mérkőzéseink véghajrái is bizonyítanak, ráadásul azt is látni kell, hogy a sikerek sem telítik el a játékosokat, akik továbbra is éhesek a győzelemre, s ezért mindent elkövetnek az edzéseken, s a meccseken is.
A héten azonban újabb nagyon nehéz feladat vár a Kohász csapatára, ugyanis a BL-győztes, bajnoki címvédő, s számtalan világklasszissal rendelkező Győr látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba, ám mint azt Mátéfi Eszter elárulta, bátran tekintenek az újabb kihívás elé.
- Nem vitás, a világ egyik, ha nem a legjobb csapata látogat hozzánk, mely esélyesként érkezik Dunaújvárosba is. Mi azonban továbbra is a saját utunkat szeretnénk járni, s azt a játékot nyújtani, ami eddigi sikereinknek is a kulcsa volt. A feladat nagyon nehéz lesz, de én azt szeretném, ha a hétvégi mérkőzésen is ki tudnánk hozni mindent magunkból, sportemberi tartásból is jelesre vizsgázzunk, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég a győri csapat ellen.

További hírek

Kemény csata vár az akadémistákra

Kemény csata vár az akadémistákra

2023. feb. 11.

Idegenben, a Békéscsaba ellen folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese ma este hat órától.

Ők is maradnak!

Ők is maradnak!

2023. feb. 09.

Ezúttal két fiatal játékost ismerhetünk meg a jövő évi keretünkből.

Továbbra is együtt!

Továbbra is együtt!

2023. jan. 31.

Két kulcsjátékosunk is a szerződéshosszabbítás mellett döntött.

Jutott a Keserűből... Érthetetlen leolvadás a második játékrészben.

Jutott a Keserűből... Érthetetlen leolvadás a második játékrészben.

2023. jan. 26.

Hiába tartotta negyven percig szorosan a Kisvárda elleni csatát, a mérkőzés utolsó negyed órájában csak két gólt szerzett, így sima vereséget szenvedett együttesünk a bajnokság ma esti fordulójában.

A Kisvárda ellen folytatjuk a bajnokságot

A Kisvárda ellen folytatjuk a bajnokságot

2023. jan. 25.

Sok utazás és egy nehéz ellenfél vár akadémiánk felnőtt együttesére az NB I-es pontvadászat újabb fordulójában.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat