„ACÉL A SZÍV!”
Újabb nagy feladat előtt
Nem akármilyen mérkőzés vár szombaton este hat órától együttesünkre, mely ezúttal a BL-győztes, bajnoki címvédő Győr gárdája ellen lép páloyára a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Kiválóan kezdte az idei szezont felnőtt csapatunk, ugyanis Mátéfi Eszter tanítványai az elmúlt öt fordulóból négy alkalommal is győztesen hagyhatták el a játékteret, s csak egyszer szenvedtek vereséget, így jelenleg a negyedik helyet foglalják el a tabellán. Szombaton este hat órától azonban minden eddiginél nagyobb feladat vár Ferlingékre, akik a világklasszisok sokaságával érkező, BL-győztes, bajnoki címvédő, s jelenleg is listavezető Győr gárdáját látják vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Ugyanakkor a Rába-parti zöld-fehérek sem verhetetlenek, hiszen az első fordulóban rögtön kikaptak a Ferencváros együttesétől, ám azóta öt sima győzelemnek örülhettek, melyeknek köszönhetően immáron pontelőnnyel vezetik vetélytársaik előtt a bajnokságot.
A szombati találkozónak is ők az esélyesei, ám mint azt a DKKA vezetőedzője érdeklődésünkre elárulta, ez nem jelenti azt, hogy ne követnének el mindent azért, hogy a lehető legjobban szerepeljenek a két gárda hétvégi összecsapásán. Mátéfi Eszter szerint ehhez a játék minden elemében a lehető legjobbat kell nyújtania csapata minden egyes pályára lépő tagjának, hiszen csak ebben az esetben lesz esély arra, hogy egy jó mérkőzést játszhassanak a vendégekkel. A remélt szép eredmény eléréséhez azonban hatalmas szükség lesz a dunaújvárosi drukkerek segítségére is, akiket sok szeretettel vár a szakvezetés a szombati este hat órakor kezdődő mérkőzésre, melyen a remények szerint telt ház előtt, remek hangulatban csaphatnak majd össze egymással a csapatok.
További hírek
Egy győzelem, egy vereség
2021. jan. 16. #DKKA utánpótlásSerdülő és ifi csapatunk is pályára lépett szombaton, Érdre látogattak.
Újabb biztos siker
2021. jan. 16.Könnyed, tízgólos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Pénzügyőr elleni Liga Kupa összecsapáson.
Idegenbe látogatunk a Liga Kupában
2021. jan. 16.A Pénzügyőr otthonában folytatja a Liga Kupa küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese.
Nem volt kérdés
2021. jan. 09.A várakozásoknak megfelelően sima győzelmet aratott együttesünk a Vasas ellen, így már négy fordulót követően bebiztosította első helyét a Liga Kupa C-csoportjában.
Már szombaton csoportelső lehet a Kohász
2021. jan. 08.Ehhez azonban mindenképpen nyernie kell együttesünknek a Vasas elleni Liga Kupa találkozón.
2015-16 EHF Kupagyőztes




