„ACÉL A SZÍV!”
Békéscsabai vendégjáték előtt
Újabb mérkőzést játszik ma a bajnokságban együttesünk, mely este hat órától a Békéscsaba otthonában szerepel. Ellenfelünk győzelmi kényszerben várja az összecsapást, melyen akadémiánk felnőtt együttese is a siker reményében lép pályára.
Idegen pályán, Békéscsabán vendégszerepel ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese. Mátéfi Eszter tanítványai az elmúlt fordulóban nagyon jó mérkőzést játszottak a Győr ellen, s bár végül a zöld-fehérek diadalmaskodtak a sportcsarnokban, a BL-győztesnek alaposan meg kellett szenvednie a bajnoki pontokért. Ezúttal egy olyan ellenfél vár a DKKA együttesére, mely várakozáson alul szerepel az idei szezonban, hiszen eddig lejátszott hat mérkőzéséből ötöt elveszített, s csak egyet nyert meg, így jelenleg tízedik helyet foglalja el a tizenkét csapatos bajnoki mezőnyben.
Éppen ezért is számít igazán nehéz összecsapásra csapatuk kapitánya, Ferling Bernadett, aki azonban bízik abban, hogy sikerül átmenteni az elmúlt hetekben mutatott formát, s újabb győzelemmel örvendeztethetik meg az értük szurkolókat.
- Természetesen nagyon szeretnénk nyerni ma este Békéscsabán is, de mindannyian tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz ezúttal. A Békéscsaba nem kezdte jól a szezont, de legutóbb biztos győzelmet aratott az MTK ellen, így biztosan jobb hangulatban készültek a mai összecsapásra, melyen a már említett rossz bajnoki nyitányuk miatt biztosan rendkívül elszántan fognak játszani. Mi azonban szeretnénk megtartani azt a lendületet, mellyel az elmúlt mérkőzéseket lejátszottuk, s bár igen kemény feladat előtt állunk, szeretnénk győztesen elhagyni a pályát a meccs után. Ehhez mindenképpen szükség lesz arra, hogy továbbra is olyan stabil maradjon a védekezésünk, mint az elmúlt találkozókon, s ezt meg kell fejelni egy hasonlóan jó kapusteljesítménnyel is. Támadásban türelmesen, valamint hatékonyan kell teljesítenünk, s ha ezt is sikerül megoldanunk, akkor tovább gyarapíthatjuk bajnoki pontjaink számát.
További hírek
Semmiről nem maradunk le!
2021. feb. 17. #DKKA utánpótlásA héten média csapatunk több élő közvetítést is tervez, hogy szurkolóink követni tudják csapataink mérkőzéseit.
Búcsú a Magyar Kupától!
2021. feb. 16.Nagyot küzdött, egészen a véghajráig volt esélye a továbbjutásra is, ám végül 29-25-ös vereséget szenvedett együttesünk a Kisvárda elleni kupamérkőzésen.
Kupafeladatok előtt!
2021. feb. 16.A hétvégi bajnoki után ezúttal a Magyar Kupában látogat Kisvárdára akadémiánk felnőtt csapata.
Idegenben kellett helyt állni
2021. feb. 14. #DKKA utánpótlásUtánpótlás csapataink közül egyedül az U14-esek küzdhettek hazai pályán a héten.
Kár érte!
2021. feb. 13.Nem tudott egyenletesen jó teljesítményt nyújtani, így pont nélkül zárta kisvárdai túráját akadémiánk felnőtt együttese.