„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Küzdelmes siker idegenben

2013. okt. 04.
  • Facebook

Az első félidőben komoly előnyt épített fel magának együttesünk a Békéscsaba elleni találkozón, s bár a második felvonásban nagyot küzdöttek a házigazdák, végül a mieink 24-23-as sikerével ért véget a két együttes békéscsabai bajnoki mérkőzése.

Ezúttal idegenben, a szezont igen rosszul kezdő, s ezért győzelmi kényszerben lévő Békéscsaba otthonában lépett ma este pályára a csapatunk. A két gárda közti nagy helyezéskülönbség ellenére azonban igen kemény mérkőzést várt mindenki a csabai katlanban, ám az első felvonásban úgy tűnt, hogy ezúttal elmarad a drámai küzdelem.

Biztos előnyben

Mátéfi Eszter tanítványai ugyanis úgy kezdték a mérkőzést, ahogy azt a Kohász drukkerei remélték, hiszen pillanatok alatt három-négygólos előnyt szereztek, ami leginkább a kiválóan védő Vig Viviennek, valamint a hétméteresekből, illetve mezőnyből is igen pontosan célzó Bulath Anitának köszönhettek (1-5). Szerencsére a folytatás is úgy alakult, ahogy azt reméltük, mert az inkább küzdelmes, mint színvonalas mérkőzésen magabiztosan tartotta előnyét együttesünk, még annak ellenére is, hogy támadójátéka ezúttal nem volt annyira gördülékeny, mint ahogy azt megszoktuk a csapattól (6-10). A játékrész hajrájában sem engedett határozott védekezéséből a Kohász, ráadásul Vig is tovább halmozta a bravúrokat, így az első felvonás végén magabiztosnak tűnő 8-13-as vezetéssel vonulhattunk a pihenőre.

Izgalmas siker

A térfélcserét követően első tíz percben sem sokat változott a játék képe: mindkét csapat nagyon keményen védekezve próbálta útját állni az ellenfél támadásainak, s bár azért persze sikerült betalálni a feleknek, mivel ezt rendre felváltva tették a csapatok, így a játékrész derekához érve sem változott a két gárda közti különbség (12-17). Ekkor jött azonban egy kisebb hullámvölgy a mieink játékában, melyet három gyors góllal "honorált" a házigazda, mely láthatóan tűzbe jött hátránya megfelezésétől, így izgalmas utolsó tíz perc elé néztek a drukkerek (16-18).
Nagyon igyekezett a Békéscsaba, melynek sikerült minimálisra csökkentenie a különbséget, ám erre Ferling révén volt válasza a Kohásznak is, mely háromfás előnyből várhatta az utolsó három percet (20-23). A vendéglátók azonban ennek ellenére sem adták fel, s a fűtött hangulatú hajrában alaposan megnehezítették a mieink dolgát, ám a 24-23-as dunaújvárosi győzelmet így sem tudták megakadályozni. Tovább folytatta tehát remek szereplését együttesünk, mely hetedik bajnoki mérkőzésén már az ötödik sikerének örülhetett, így továbbra is a harmadik helyet foglalja el a bajnoki táblázaton.

Békéscsaba – DKKA
23-24
(8-13)
DKKA: Vig, Hosszu 2, Sánta 1, Takács D. 1, Vincze 3, Bulath 7, Ferling 7. Csere: Csapó (kapus), Gera 3, Rádl, Takács F., Vadász. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

További hírek

Végül biztos győzelem

Végül biztos győzelem

2018. nov. 20. #DKKA utánpótlás

Az első félidőben még akadozott a gépezet, ám a fordulás után feljavult harmadik számú ifjúsági csapatunk, mely nyolcgólos sikert aratott Lentiben.

Búcsú győzelemmel

Búcsú győzelemmel

2018. nov. 18.

Fordulatos meccsen, nagy csatában aratott egygólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Super Amara Bera Bera otthonában.

Önkéntes véradás sportolók részvételével

Önkéntes véradás sportolók részvételével

2018. nov. 17.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia önkéntes véradást hirdet sportolók számára.

A győzelem az elsődleges

A győzelem az elsődleges

2018. nov. 17.

Magának és az érte szorítóknak is bizonyítani szeretne akadémiánk felnőtt együttese a Super Amara Bera Bera elleni EHF Kupa visszavágón.

Remek győzelem és továbbjutás

Remek győzelem és továbbjutás

2018. nov. 14.

Óriásit küzdve, az ellenfél hibáit kihasználva aratott 27-22-es győzelmet együttesünk a Siófok ellen, s ezzel bejutott a Magyar Kupa ötödik fordulójába.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat