„ACÉL A SZÍV!”
Szurkolói busz Siófokra
Megfelelő létszámú jelentkező esetén szurkolói buszt indít együttesünk vezetése a hétvégi, Siófok elleni bajnoki mérkőzésre. A szombati különjáratra csütörtök délig jelentkezhetnek az érdeklődők.
Újabb nagyon fontos mérkőzés előtt áll együttesünk, mely szombaton este hat órától a Siófok otthonában lép pályára a bajnokság kilencedik fordulójában. Mátéfi Eszter tanítványai eddig kiválóan szerepelnek a szezonban, hiszen nyolc meccsükből hatot megnyertek, így jelenleg a harmadik helyet foglalják el a tabellán. A remek szereplésből igen nagy részt vállaltak magukra a csapat drukkerei is, akikre hétvégén ismét számít együttesünk vezetése, mely megfelelő számú jelentkező esetén ingyenes szurkolói buszt indít a Siófok elleni találkozóra.
A járat szombaton délután fél négykor indul a Központi Sporttelepről, s drukkereink csütörtök délig jelezhetik részvételi szándékukat a mérkőzésen. A helyfoglalásra személyesen, együttesünk Eszperantó úti irodájában lesz lehetősége az érdeklődőknek, míg telefonon Oblisz Anitánál (+36 30-539-1147), illetve Sebestyén Ágnesnél (+36 30-539-2147) iratkozhatnak fel a szurkolói buszra azok, akik a helyszínen szeretnék végigszurkolni együttesünk siófoki bajnokiját. Fontos információ még, hogy együttesünk vezetése a buszos utazás költségeit állja hétvégén, a mérkőzésre szóló belépőket az utazó drukkereknek kell megváltaniuk.
További hírek
Gólzápor és vereség
2022. okt. 12.Hiába a harmincegy lőtt gól, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt együttesének a Mosonmagyaróvár elleni bajnokin.
Mosonmagyaróvárra látogatunk
2022. okt. 11.A bajnoki tabellán éppen a mieink mögött álló Mosonmagyaróvár vendégeként lépnek pályára kézilabdázóink szerdán este hat órától.
Új érkezőt köszönthetünk
2022. okt. 11.Farkas Kata személyében egy fiatal, ám rutinnal felvértezett játékos csatlakozik a keretünkhöz.
Izgalmas, fordulatos csatában hazai győzelem
2022. szep. 24.Rettentően hullámzó játékot, de fontos mérkőzésen kétgólos hazai sikert hozott akadémiánk felnőtt együttesének MTK elleni mérkőzése a sportcsarnokban ma délután.
Újra itthon a Kohász
2022. szep. 23.Az MTK elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután négy órától