„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Egri túra a kupában is

2013. nov. 07.
  • Facebook

Az Eger együttese ellen játszik csapatunk a Magyar Kupa negyedik fordulójában. A találkozóra vetélytársunk otthonában kerül sor november 20-án, s a továbbjutásról ez az egy mérkőzés dönt majd.

Ma tartották a Magyar Kupa negyedik fordulójának sorsolását, melyen együttesünk is érdekelt volt. A sorsoláson kiderült, hogy az előttünk álló fordulóban egy, szintén az élvonalban szereplő csapat, az Eger gárdája lesz a mieink ellenfele. Az összecsapást november 20-án rendezik meg vetélytársunk otthonában, s a továbbjutásról ez az egyetlen mérkőzés dönt majd. A sorsolás pikantériája, hogy Mátéfi Eszter tanítványai ezen a hétvégén szintén az egriekhez látogatnak, ám a vasárnap esti találkozón még a bajnoki pontokért harcolnak meg egymással a csapatok.

A Magyar Kupa negyedik fordulójának sorsolása:

Eszterházy KFSC-GloboSys - DKKA
VKL SE Győr - Veszprém     
Kispesti NKK - Fehérvár     
Inárcs-Örkény KC - FTC     
Érd - Békéscsaba     
Győri AUDI ETO KC - Ipress Center-Vác     
K. Szeged SE-Algyő - DVSC TVP     
MTK-Budapest - Siófok

További hírek

Végül biztos győzelem

Végül biztos győzelem

2018. okt. 10. #DKKA utánpótlás

Rengeteg helyzetet kihagytak, ám így is hat góllal, 32-26-ra győzték le akadémistáink a Rácalmás együttesét a Fejér megyei felnőtt bajnokságban.

Bravúros pontszerzés Győrben

Bravúros pontszerzés Győrben

2018. okt. 09. #DKKA utánpótlás

Nagy csatában ért el 29-29-es döntetlent a Győri Audi ETO KC elleni NB I/B-s felnőtt mérkőzésen akadémiánk U19-es együttese.

Tíz perc alatt eldőlt

Tíz perc alatt eldőlt

2018. okt. 06.

Sokba került az első félidő tízperces rövidzárlata együttesünknek, mely 30-23-as vereséget szenvedett a Kisvárda vendégeként.

Legyél Te is Kohász lány!

Legyél Te is Kohász lány!

2018. okt. 05. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk nyílt nappal és próbajátékkal egybekötött toborzót hirdet a 2004-ben, 2005-ben, illetve 2006-ban született korcsoport számára.

Kisvárdán folytatjuk a bajnokságot

Kisvárdán folytatjuk a bajnokságot

2018. okt. 05.

Idegenben, a még veretlen Kisvárda otthonában lép pályára felnőtt együttesünk szombaton este hat órától.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
dec. 30.
17:00
Vác
Vác
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-12-30T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat