„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Győzelemre győzelem?

2013. nov. 18.
  • Facebook

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjében lép pályára holnap együttesünk, mely este fél hattól az Eger csapatát látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, természetesen az újabb siker és a továbbjutás reményében.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a két csapat megegyezése alapján Dunaújvárosban rendezik meg együttesünk, illetve az Eger Magyar Kupa találkozóját, melyen már a legjobb nyolc közé jutás lesz a tét. Mátéfi Eszter tanítványai számára nem lesz ismeretlen az ellenfél, hiszen a legutóbbi bajnokit éppen holnapi vetélytársunk ellen játszották Ferlingék, akik egy hete 36-26-os győzelemnek örülhettek az egriek otthonában. A cél tehát ezúttal sem lehet más, mint a továbbjutást jelentő siker megszerzése, s ebben bízik csapatunk vezetőedzője is, aki érdeklődésünkre elárulta, hogy szeretnék jó játékkal, s újabb sikerrel megörvendeztetni drukkereiket a holnap este fél hatkor kezdődő összecsapáson.
A mérkőzésnek egyértelműen a mieink az esélyesei, akiknek a keddi találkozó remek lehetőséget nyújthat arra is, hogy formába hozzák magukat a hétvégi, Érd elleni hazai rangadóra. Együttesünk minden lehetőséget kihasznál ugyanis arra, hogy minél jobban felkészüljön az előtte álló kemény feladatokra, s ezért a hétvégén sem pihentek a csapat tagjai, akik Siófokon léptek pályára edzőmérkőzésen, s egy gólokban gazdag találkozón arattak 38-34-es győzelmet a házigazdák felett úgy, hogy már a félidőben öt góllal jobban álltak ellenfelüknél.

Siófok KC – DKKA
34-38
(15-20)
DKKA: Víg, Pisák, Csapó, Ferling 6, Gera 4, Vadász, Berta, Takács D. 1, Takács F. 1, Vincze 4, Rádl 4, Hosszu 4, Ács 4,  Palotás, Bulath 10. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

További hírek

Közel voltunk a bravúrhoz

Közel voltunk a bravúrhoz

2022. ápr. 13.

Óriási küzdelemben, az utolsó másodpercekben kapott góllal szenvedtünk 22-21-es vereséget a Debrecen elleni hazai bajnokin, a látottak alapján legalább egy pontot érdemelt volna csapatunk.

Hazai csata a Debrecen ellen

Hazai csata a Debrecen ellen

2022. ápr. 12.

A tabella harmadik helyén álló DVSC ellen is jó meccset játszana akadémiánk felnőtt együttese az NB I-es pontvadászat hétközi fordulójában.

Győzelem a megyei rangadón

Győzelem a megyei rangadón

2022. ápr. 09.

Hiába a visszafogott kezdés, magabiztos, 29-26-os győzelemnek örülhetett akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni székesfehérvári bajnokin.

Mindenkitől kicsit több kell

Mindenkitől kicsit több kell

2022. ápr. 08.

Kulcsjátékosai nélkül várja az Alba FKC elleni megyei rangadót akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Hiába a nagy hajrá

Hiába a nagy hajrá

2022. ápr. 03.

Kétgólos, 32-30-as vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az MTK elleni fővárosi bajnokin.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat