„ACÉL A SZÍV!”
Biztosan tovább a kupában
Nem okozott gondot együttesünknek az Eger legyőzése a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Mátéfi Eszter tanítványai mindkét félidőben tizenkilenc gólt szerezve arattak 38-28-as sikert a pályaválasztó vendégek felett ma este a sportcsarnokban.
Papíron idegenben, de mégis hazai környezetben lépett ma pályára együttesünk, mely ezúttal az Eger gárdájával küzdött meg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
Gond nélkül
A mérkőzés egyértelmű esélyesei a mieink voltak, akik a közelmúltban már bajnokin is összemérték erejüket mai vetélytársukkal, s akkor 36-26-os győzelemnek örülhettek. A találkozó első két gólját Kohász szerezte, s bár a vendégek az első hat-hét percben még jól tartották magukat, 3-2-es dunaújvárosi vezetésnél állva hagyta ellenfelét a Mátéfi-csapat. Vig védései után gyors indításokból, valamint felállt fal ellen is eredményesen támadtak a mieink, s Ferling, Berta, valamint Bulath találatai után már 8-3-as Kohász-vezetést mutatott az eredményjelző. A folytatásban is egyértelműen Ferlingék uralták a meccset, akik játszi könnyedséggel növelték előnyüket, s 13-5-nél már időt kellett kérnie az egri szakvezetésnek. Ez segített is a pályaválasztónak, ugyanis a félidő utolsó tíz percét két góllal megnyerte az Eger, ám a Kohász vezetését így sem tudták igazán veszélyeztetni (13-19).
A második felvonás elejét is jobban kezdte együttesünk, mely ismét meglógott vetélytársától, ám a továbbra is nagyon becsületesen küzdő egriek tartották a lépést a Kohásszal, s nem engedték még jobban meglépni Bulathékat (17-25). A játékrész derekához érve már minden mezőnyjátékosának lehetőséget adott Mátéfi Eszter, s a pályára lépők igyekeztek is élni az eséllyel, így Ács, Gera, Palotás góljai után is joggal örülhetett a hazai publikum, hiszen szűk tíz perccel a meccs vége előtt már tizenkét góllal állt jobban ellenfelénél csapatunk (20-32). A mérkőzés véghajrájában már csak a gólkülönbség volt kérdéses, igaz ekkor lényegesen kevesebbet törődtek a védekezéssel a csapatok, s a gólpárbajból ismét a vendégek jöttek ki jobban. Ez azonban csak arra volt elég az egrieknek, hogy ismét feljöjjenek tíz gólra, ám a Kohász magabiztos győzelmét, illetve továbbjutását esélyük sem volt megakadályozni (28-38).
Felkészülésnek is jó volt
A mérkőzést követően elégedetten nyilatkozott Mátéfi Eszter, aki elsősorban annak örül a továbbjutáson kívül, hogy minden játékosát pályára tudta küldeni az Érd elleni hétvégi találkozó előtt.
- Úgy gondolom, hogy biztosan hoztuk a kötelező győzelmet, méghozzá úgy, hogy igyekeztünk komolyan venni a mérkőzést, s ez talán a lőtt góljaink számából is látszik. Fontos állomása volt ez a meccs a heti programunknak, ugyanis amellett, hogy továbbjutottunk a legjobb nyolc közé, igyekezetünk felhasználni arra is ezt az összecsapást, hogy minél jobban felkészüljünk a hétvégi, Érd elleni hazai rangadóra, s külön öröm számomra, hogy minden benevezett játékosnak lehetőséget tudtak adni a játékra.
Eszterházy KFSC-Globál Safe – DKKA
28-38 (13-19)
DKKA: Vig, Hosszu 3, Gera 5, Ferling 5, Takács D. 3, Bulath 6, Berta 5. Csere: Csapó, Pisák (kapusok), Vadász, Rádl 2, Ács 3, Takács F. 4, Palotás 2, Ferenczy. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Új felállásban néznek a jövő elé!
2020. már. 11.Új menedzsercsapat segíti a jövőben Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiát, melynek felnőtt csapatát Vágó Attila irányítja majd a következő szezonban.
Mi lesz veled, DKKA?!
2020. már. 10.A fenti bizony releváns kérdés, melyet mostanában számtalan szurkoló és kézilabdabarát feltett nekünk. A bizonytalanság eloszlatása érdekében csapatunk a holnapi napon a tulajdonos, azaz Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatával karöltve sajtótájékoztatót tart.
Ez sem a mi napunk volt!
2020. már. 06.A játék minden elemében jobb Mosonmagyaróvár 29-22-es győzelmet aratott a rossz napot kifogó akadémisták ellen a két gárda ma esti bajnokiján.
Folytatódik a bajnokság
2020. már. 05.Kőkemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére pénteken este a Mosonmagyaróvár vendégeként.
Újabb támogató az akadémia mellett
2020. feb. 27.A DaruSín Kft. is belépett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia támogatói közé.
2015-16 EHF Kupagyőztes




