„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Biztos győzelem a nyitómeccsen

2013. dec. 07.
  • Facebook

A mérkőzés elején még döcögött a szekér, ám ahogy összeállt a védekezés és a támadójáték is feljavult, azonnal magához ragadta a kezdeményezést a magyar női kézilabda válogatott, mely végül 35-27-es sikert aratott a csehek elleni vb-nyitányon.

Csehország ellen kezdte meg szereplését a szerbiai világbajnokságon a magyar női kézilabda válogatott, melyben két Kohász-játékosért, Bulath Anitáért, illetve Vincze Melindáért is szoríthattunk ma délután. Az összecsapás eleje még nem úgy alakult, ahogy azt a magyar szakvezetés elvárta, mert a csehek egészen az első félidő huszadik percéig vezetni tudtak egy-két találattal. Idővel azért játékba lendült együttesünk is, mely Bulath Anita csatasorba állítása után védekezésben és támadásban is feljavult, így a félidei szünetre már a mieink vonulhattak kétfás vezetéssel (18-16).
A térfélcserét követően állva hagyta a cseheket a magyar csapat, melyben Herr Orsolya több szép védéssel bizonytalanította el az ellenfelet, s ekkor már nem csak felállt fal ellen, hanem gyors indításokból is több gólt szerzett együttesünk. Ekkor már Vincze Melinda is lehetőséget kapott, s az egész félidőt végigjátszva járult hozzá ahhoz, hogy a játékrész derekán már tíz góllal vezessenek a magyarok (31-21). A mérkőzés hajrájában már egy kicsit lazábban vette a játékot csapatunk, így többször megvillantak a csehek is, ám a mieink nagyon sima győzelmét így sem tudták veszélyeztetni (35-27).

Magyarország – Csehország
35-27
(18-16)
Magyarország: Herr, Kiss É. (kapusok), Bognár-Bódi 6, Bulath 2, Cifra 4, Görbicz 9 (5), Kovacsicz 3, Soós 1, Szamoránsky, Szekeres, Szucsánszki 3 (1), Tomori 3, Triscsuk 2, Vérten 1, Vincze 1. Szövetségi kapitány: Hajdu János.

További hírek

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2022. szep. 16.

Hiába tartotta magát jól sokáig, az első felvonás utolsó tíz percében veszítette el a DVSC elleni debreceni bajnokiját akadémiánk felnőtt együttese.

Bravúrra készül együttesünk

Bravúrra készül együttesünk

2022. szep. 15.

A tavalyi bronzérmes otthonában is győzelmet tűzi ki maga elé akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.

Küzdelemből jeles: Döntetlen a fehérvári kézithrilleren

Küzdelemből jeles: Döntetlen a fehérvári kézithrilleren

2022. szep. 09.

Fordulatos, nagy csatában, az utolsó másodpercben szerzett góllal ért el 26-26-os döntetlent akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni megyei rangadón.

Bérletinformáció

Bérletinformáció

2022. szep. 08.

Többen is érdeklődtek, ezért mérlegelve a helyzetet Akadémiánk úgy döntött, lehetővé teszi a bérlet vásárlását a 2022/23-as szezonra.

Megyei rangadó előtt

Megyei rangadó előtt

2022. szep. 08.

Idegenben, az Alba FKC elleni mérkőzésen szerezheti meg második bajnoki győzelmét akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat