„ACÉL A SZÍV!”
Győzelem – áldozatokkal
Szoros, fordulatos meccsen győzött ma csapatunk az MTK elleni felkészülési mérkőzésen. Mátéfi Eszter tanítványai felforgatott felállásban győzték le 31-28-ra fővárosi vetélytársukat a két gárda ma délutáni összecsapásán.
Az Érd elleni 31-31-es döntetlent követően ma újabb felkészülési mérkőzést játszott együttesünk, mely az MTK-Budapest gárdáját látta vendégül a sportcsarnokban. Az összecsapás nem kezdődött túl jól a mieink számára, hiszen Gera Szimonetta már az első percben bokasérülést szenvedett, így Mátéfi Eszternek igen korán bele kellett nyúlnia az előzetesen elképzelt összeállításba. Talán ez is volt az oka annak, hogy az első felvonásban igen sok hibával játszott együttesünk, s ezt több alkalommal is kihasználta a lelkes vendégcsapat, mely a játékrész nagy részében egy-két góllal jobban állt a mieinknél. A félidő hajrájában Ferling Bernadett is kivált a játékból kézsérülés miatt, s bár ekkor még egy góllal vezetett csapatunk, az utolsó perceket a vendégek bírták jobban, így ők vonulhattak 18-16-os vezetéssel a szünetre.
A térfélcserét követően jelentősen feljavult a mieink védekezése, s ezzel együtt kapusteljesítmény is, így alig telt el pár perc a játékrészből, mikor már a Kohász állt közelebb a sikerhez. A folytatásban is élesebben, pontosabban játszottak a mieink, akiknél minden benevezett játékos lehetőséget kapott a bizonyításra, s végül 31-28-as sikert arattak a lelkesen küzdő fővárosiak ellen. A találkozót követően Mátéfi Eszter elmondta, hogy az első félidőben sem a védekezéssel, sem a kapusteljesítménnyel nem lehetett elégedett, s a helyzetet tovább nehezítette, hogy Gera és Ferling is kivált a játékből, ám a második etapban sikerült feljavulni, s végül háromgólos sikert aratni. Vezetőedzőnk véleménye szerint mérkőzés maximálisan elérte célját, hiszen a keret tagjai sokat gyakorolhattak, ráadásul azok is több lehetőséget kaptak, akik eddig kevesebbet játszottak, s ők igyekeztek is élni az eséllyel.
További hírek
Kupaindulást ér az EHF-siker
2016. máj. 10.Részt vehet az összevont EHF kupa 2016/2017-es küzdelmeiben a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. Erről Soós Balázs, a Magyar Kézilabda Szövetség Nemzetközi Bizottságának titkára tájékoztatta Akadémiánkat.
Örömjáték a végére
2016. máj. 10. #DKKA utánpótlásMindkét mérkőzését magabiztosan nyerte az ERIMA Gyermekbajnokság utolsó hazai fordulójában akadémiánk utánpótlás együttese.
DKKA - TUS Metzingen 29-21 EHF kupa Döntő, Sport1
2016. máj. 10.Dunaújvárosi Kohász KA Vs TuS Metzingen,2016.05.06
DIGI Sport, Reggeli Start - Szalai Babett
2016. máj. 09.DIGI Sport, Reggeli Start - Szalai Babett
1998 után másodszorra nyerte meg a női kézilabda EHF-kupát a Dunaújváros csapata...
Dunaújváros Televízió: megnyerte az EHF Kupát a DKKA
2016. máj. 09.Zdravko Zovko együttese 29- 21-re legyőzte a német Metzingen együttesét, és ezzel megnyerte az EHF Kupát.