„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Győzelem – áldozatokkal

2013. dec. 12.
  • Facebook

Szoros, fordulatos meccsen győzött ma csapatunk az MTK elleni felkészülési mérkőzésen. Mátéfi Eszter tanítványai felforgatott felállásban győzték le 31-28-ra fővárosi vetélytársukat a két gárda ma délutáni összecsapásán.

Az Érd elleni 31-31-es döntetlent követően ma újabb felkészülési mérkőzést játszott együttesünk, mely az MTK-Budapest gárdáját látta vendégül a sportcsarnokban. Az összecsapás nem kezdődött túl jól a mieink számára, hiszen Gera Szimonetta már az első percben bokasérülést szenvedett, így Mátéfi Eszternek igen korán bele kellett nyúlnia az előzetesen elképzelt összeállításba. Talán ez is volt az oka annak, hogy az első felvonásban igen sok hibával játszott együttesünk, s ezt több alkalommal is kihasználta a lelkes vendégcsapat, mely a játékrész nagy részében egy-két góllal jobban állt a mieinknél. A félidő hajrájában Ferling Bernadett is kivált a játékból kézsérülés miatt, s bár ekkor még egy góllal vezetett csapatunk, az utolsó perceket a vendégek bírták jobban, így ők vonulhattak 18-16-os vezetéssel a szünetre.
A térfélcserét követően jelentősen feljavult a mieink védekezése, s ezzel együtt kapusteljesítmény is, így alig telt el pár perc a játékrészből, mikor már a Kohász állt közelebb a sikerhez. A folytatásban is élesebben, pontosabban játszottak a mieink, akiknél minden benevezett játékos lehetőséget kapott a bizonyításra, s végül 31-28-as sikert arattak a lelkesen küzdő fővárosiak ellen. A találkozót követően Mátéfi Eszter elmondta, hogy az első félidőben sem a védekezéssel, sem a kapusteljesítménnyel nem lehetett elégedett, s a helyzetet tovább nehezítette, hogy Gera és Ferling is kivált a játékből, ám a második etapban sikerült feljavulni, s végül háromgólos sikert aratni. Vezetőedzőnk véleménye szerint mérkőzés maximálisan elérte célját, hiszen a keret tagjai sokat gyakorolhattak, ráadásul azok is több lehetőséget kaptak, akik eddig kevesebbet játszottak, s ők igyekeztek is élni az eséllyel.

További hírek

Kupagyőzelem hibátlan mérleggel!

Kupagyőzelem hibátlan mérleggel!

2021. jún. 06.

Hiába tartotta magát ismét remekül a Kozármisleny, akadémiánk felnőtt együttese a Liga Kupa döntőjének visszavágóján is legyőzte ellenfelét, s hibátlan teljesítménnyel, tizenkét sikerrel szerezte meg a sorozat első helyét. (Fotó: Turcsán Fruzsi)

Kupasikerrel zárnánk a szezont!

Kupasikerrel zárnánk a szezont!

2021. jún. 06.

A Liga Kupa döntőjének viszavágóján is jó játékkal, s természetesen győzelemmel örvendeztetné meg szurkolóit akadémiánk felnőtt együttese.

Végül biztos siker - közel a végső győzelem

Végül biztos siker - közel a végső győzelem

2021. jún. 01.

Remekül küzdött a Kozármisleny a Liga Kupa döntőjének első felvonásán, ám a második félidőben jobb és pontosabb akadémisták magabiztos, 35-25-ös győzelmet aratva léptek nagyot a sorozat megnyerése felé.

Idegenben kezdjük a finálét

Idegenben kezdjük a finálét

2021. jún. 01.

Már a Liga Kupa döntőjének első meccsén előnyt szerezne akadémiánk felnőtt együttese a Kozármisleny otthonában.

Megérdemelt bajnoki cím az NB II-ben

Megérdemelt bajnoki cím az NB II-ben

2021. jún. 01. #DKKA utánpótlás

A nagy rivális PEAC elleni nyolcgólos győzelemmel biztosította be bajnoki címét az NB II dél-nyugat csoportjában akadémiánk U22-es csapata.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat