„ACÉL A SZÍV!”
24. órában a társasági adó feltöltése
Nagy lehetőséghez jutottak a látvány-csapatsportok képviselői azzal a jogszabállyal, amely lehetővé teszi, hogy külön elbírálás után a vállalkozások társasági adójának 70%-át közvetlenül a sportszervezeteknek lehet utalni.
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia is az egyik nagy nyertese ennek a rendszernek. A feltöltésről Szemenyei István ügyvezetővel beszélgettünk, aki kicsit gondterhelt arccal fogadta szerkesztőnket, amikor a társasági adóról kérdeztük.
- Ebben az évben a Magyar Kézilabda Szövetség 115 millió forint társasági adó összegyűjtését engedélyezte akadémiánknak, amely egyszerre nagy lehetőség és hatalmas feladat. Egyrészt későn született meg a vonatkozó határozat, másrészt szigorodtak az igénybevétel feltételei, nem beszélve arról, hogy a gazdasági társaságokat részben most érte el a válság mélypontja.
Dunaújváros nagyvállalatainál tovább rontja a képet, hogy a külföldi tulajdonosok üzletpolitikája és az esetleges fejlesztések tovább csökkentik a tárgyévi nyereséget. Summa summarum, nem állunk valami fényesen. Több mint 50 céget kerestünk meg, 30%-os a feltöltöttségünk, és még egy hetünk van a december 20-i zárásig.
Tavaly a támogatások több mint fele a DUNAFERR vállalatcsoport cégeitől érkezett. Sajnos, idén még nem kaptunk választ a támogatási megkeresésünkre, ez nagyban befolyásolja az eredményeinket. Bízom benne, hogy találunk még olyan cégeket, amelyek érdemesnek tartják akadémiánkat a támogatásra.
- Miért érdemes sportra fizetni a társasági adót?
- Inkább onnan közelíteném, hogy miért ne fizetné inkább helyben, jól látható helyre az adóforintjait a vállalkozó az állami „nagykalap” helyett? A helyi sportot, a helyi közösséget erősítik ezek a célirányzott támogatások. Ugyanakkor egy szerény, 2,5%-os megtakarítás is elérhető ezzel a konstrukcióval – bár a megnövekedett papírmunka ezt kissé ellensúlyozza.
Összességében azt látom, hogy akik szeretik a sportot és megtehetik, örömmel adják – adnák ide a támogatást.
Dunaújváros különös helyzetben van, hiszen négy sikeres csapat – labdarúgás, női vízilabda, jégkorong, női kézilabda sportágakban – egymással is versenyez a támogatások megszerzéséért.
- Mit tegyenek azok a cégek, amelyeknél ezekben a napokban derül ki, hogy van társasági adójuk, és szeretnék abból támogatni a kézilabdát?
- Mint említettem, egy hét van a feltöltésre, ez rengeteg idő. Ha jelentkezik nálunk a vállalkozás vezetője, egy nap alatt elkészítjük a szükséges dokumentációt, és lebonyolítjuk az engedélyezést. A szövetség által kiállított igazolás birtokában határidőre teljesíthető a befizetés.
Kérem, hogy az ismert elérhetőségeinken (e-mail: dfdka12@gmail.com, Pálizs Ferencné gazdasági vezető – telefon: 06 (30) 822-8621, Szemenyei István ügyvezető – telefon: 06 (20) 982-1541, e-mail: szemenyei@pmh.dunanet.hu) jelentkezzenek, akik támogatni kívánják akadémiánkat.
További hírek
Hullámzó játékkal is biztos továbbjutás
2023. nov. 14.Jó első félidő után szenvedős második, de összességében magabiztosan jutott be a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt együttese a Komárom ellen.
Elvárható a továbbjutás a kupában
2023. nov. 14.Budaörsön, az NB I/B-s Komárom ellen lép pályára a DKKA felnőtt együttese a Magyar Kupa harmadik fordulójában ma délután öt órától.
Edzőpáros a DKKA élén
2023. nov. 13.Paic Róbert és Virág Roland váltja a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia élén Rapatyi Tamás vezetőedzőt, aki a továbbiakban mentoredzőként segíti a DKKA munkáját.
Ez sem a mi napunk volt
2023. nov. 09.Akadémiánk felnőtt együttese ellen szerezte meg első idei győzelmét az MTK gárdája a bajnokságban.
Pikáns összecsapás várható a fővárosban
2023. nov. 08.Az MTK elleni fővárosi összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese csütörtökön délután öt órától.