„ACÉL A SZÍV!”
Sikerek után, nehéz feladatok előtt
Bravúrosan szerepelt a bajnoki alapszakasz első felében a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női kézilabda csapata. Ferlingék a harmadik helyen állnak jelenleg a bajnokságban úgy, hogy több bravúros eredményt is elértek az őszi idényben. A 2013-as naptári év vége felé közeledve arra vállalkoztunk, hogy Mátéfi Eszter vezetőedzőt segítségül hívva értékeljük a gárda teljesítményét.
Eddig szép
Mint az együttesünk szakmai vezetőjének beszámolójából kiderült, azzal az elképzeléssel vágtak neki az idei szezon küzdelmeinek, hogy stabil tagjai legyenek a bajnoki középmezőnynek, így finoman szólva is kellemes meglepetést okoztak a csapat tagjai a remek őszi szerepléssel.
- Úgy vágtunk neki az idénynek, hogy az 5-8. helyezést sikerüljön elérnünk, ám az már a bajnoki sorsolásnál kiderült, hogy rögtön a szezon elején nagyon kemény feladatok várnak ránk, ezért úgy kellett elvégeznünk a nyári felkészülést, hogy már a szezon elején csúcsformában legyünk. Nagyon kemény nyolchetes munkát végeztünk el, melyben a játékosok remek partnernek bizonyultak, így már az első bajnoki fordulótól maximális teljesítményre voltunk képesek, s ezzel gyakorlatilag meg is alapoztuk jó őszi teljesítményünket. A folytatás is hasonlóan eredményes volt, így most tizenöt szerzett pontunkkal a harmadik helyet foglaljuk el a tabellán úgy, hogy igazi csapatként küzdöttük végig az alapszakasz első felét.
Mátéfi Eszter vezetőedző különösen büszke volt a Fradi és a Fehérvár elleni sikerre, ám azt sem hallgatta el, hogy az őszi idény hajrájára egy kicsit visszaesett az együttes teljesítménye.
- Az együttes tagjai megmutatták, hogy nem csak az úgynevezett "kötelező sikereket" tudják hozni, hanem bravúrokra is képesek. A Ferencváros elleni győzelmünket mindenképpen ide sorolom, de nagyon büszke vagyok a székesfehérvári és a békéscsabai két pontra is, melyeket végig megbízható játékkal sikerült megszereznünk. Talán a minden előzetes elképzelést felülmúló eredmények miatt azonban úgy gondolom, hogy a téli szünet előtti időszakban csökkent a koncentrációnk, s emiatt nem pont úgy ment a játék egy-egy meccsen, ahogy azt szerettük volna. Ami a szezon eddigi részének összegzését illeti: igazi csapatmunkával értük el sikereinket, s bár voltak igen jó egyéni teljesítmények is az együttesben, elsősorban egységünknek köszönhettük azt, hogy ilyen jó helyen állunk a bajnokságban.
Van még feladat
Az őszi szezon végi pihenő után azonban újra munkába álltak a csapat tagjai, s már mindenki nagyon várja a Veszprém elleni bajnoki találkozót, melyet december 29-én rendeznek meg a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Mátéfi Esztert arról is megkérdeztük, hogy milyen munkát végeztek a téli szünetben. Vezetőedzőnk elmondta, hogy ez az időszak remek alkalmat nyújt arra, hogy újra feltöltődjenek, azért, hogy a tavaszi idényben is jó teljesítményre legyenek képesek.
- Ez az időszak tökéletes lehetőség arra, hogy újra töltsük az akkumulátorokat. az utolsó mérkőzésünk után a csapat tagjai kaptak pár nap pihenőt, majd elvégeztük egy fizikai felmérést, amiből kiderült, hogy bizony ismét van hová fejlődnünk. Szerencsére ezt így látják az együttes tagjai is, akik a nyárihoz hasonló intenzitással vágtak neki újra a közös munkának. Erre szükség is van, hiszen sok területen tudunk még fejlődni, s igen közel van már a Veszprém elleni hazai találkozó, melyen mindenképpen szeretnék győzelmet aratni. Az erőnlétünk javítása mellett még inkább stabilizálni szeretnénk a védekezésünket, s pótolnunk kell a sérülés miatt hiányzó Sánta Dórát is, aki éppen itt, vagyis a védekezésben jelentett rengeteget számunkra.
A Kohász felnőtt csapatának szakmai vezetőjétől arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen célt tűzött ki az együttes elé a tavaszi szezonra. Mátéfi Eszter azt szeretné, ha az idény második felében is jó teljesítményre legyen képes csapat, valamint sikerüljön még inkább beépíteni a felnőtt együttesbe a fiatal játékosokat.
- Én eddig is azt kértem a lányoktól, hogy minden meccsen adjanak ki magukból mindent, s ezt szeretném viszont látni a szezon hátralévő részében is. Az ősz nagyon szépre sikeredett, de hasonlóan nehéz lesz a tavaszi idény is: a Veszprém, a Debrecen, a Békéscsaba, valamint az FKC elleni találkozóink is nagyon keménynek ígérkeznek. Játékban mindig van hová fejlődni, s mi is szeretnék mérkőzésről mérkőzésre javuló teljesítményt nyújtani, többek közt a támadások és a védekezés javításában is akad még feladat, s szeretném, ha a gyors indításokban is eredményesebbek lennénk. Emellett nagyon fontos feladatunk az is, hogy minél több junior korú játékosnak adjuk meg a lehetőséget a bizonyításra. Szeretnénk közülük többet is beépíteni a felnőtt együttesbe, hiszen tehetségesek, jól dolgoznak, s felnőtt edzések, valamint a mérkőzések újabb komoly mérföldkövet jelenthetnek pályafutásukban.
További hírek
Kemény meccs vár a Kohászra
2024. ápr. 25. #DKKA felnőtt csapatA dobogóra hajtó Mosonmagyaróvár otthonában folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.
Biztos győzelem a Békéscsaba ellen
2024. ápr. 20. #DKKA felnőtt csapatSzinte végig vezetve aratott megérdemelt, 32-26-os sikert akadémiánk felnőtt együttese a jól küzdő Békéscsaba ellen a sportcsarnokban ma délután.
Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát
2024. ápr. 19. #DKKA felnőtt csapatA kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz akadémiánk felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.
Remek hajrával parádés siker
2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapatÖtgólos hátrányból felállva, szenzációs utolsó negyed órát produkálva aratott tizenkét gólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni hazai bajnokin.
Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász
2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapatMindkét csapat számára igen fontos találkozót játszik felnőtt együttesünk a balatonboglári akadémistákkal csütörtökön délután öt órától.