„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Bravúros siker a Vác ellen

2014. jan. 04.
  • Facebook

Az első felvonásban már hatgólos hátrányban is volt, ám rendkívül szívós munkával felzárkózott, majd fordított, s a véghajrát is bírta idegekkel együttesünk a Vác elleni rangadón, melyen végül 24-23-as sikernek örülhettek Mátéfi Eszter tanítványai.

A Vác otthonában játszotta idei második bajnoki mérkőzését csapatunk, mely igazán nehéz meccsre számíthatott a remek erőkből álló vendéglátók ellen. Mátéfi Eszter és tanítványai azonban nem feltett kezekkel érkeztek az összecsapásra, melyen jó játékkal szerettek volna pontot, pontokat rabolni vetélytársuktól.

Pontatlan kezdés

A kezdés mindenesetre nem úgy alakult, ahogy azt elterveztük, ugyanis alig három perc alatt három hazai gól miatt szomorkodhattunk, így Mátéfi Eszternek igen korán időt kellett kérnie, hogy rendet tegyen a fejekben (3-0). Ezt követően kétszer is betalált együttesünk, ám a folytatás olyan volt, mint egy rémálom. A következő nyolc percben képtelen volt gólt szerezni a Kohász, miközben a vendéglátók ezt újra három alkalommal tették meg, így a 12. percben már 6-2-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző.
A következő tíz perc sem alakult jól a mieink számára, mert 8-4 után ismét két váci találatnak örülhettek a hazai drukkerek, így a 22. percben ismét időt kellett kérnie a Kohász szakvezetésének (10-4). Ezt követően viszont úgy változott meg a játék képe, ahogy reméltük, mert az egyre keményebb védekezéssel többször is sikerült labdát szerezni, ráadásul Vig is egyre többet találkozott a labdával, így ezúttal a mieink szereztek sorozatban négy gólt, s újra teljesen nyílt lett a meccs (10-8). A félidőből hátralévő időben két alkalommal volt eredményes mindkét csapat, így a szünetre 12-10-es hazai vezetéssel vonulhattak a csapatok.

Remek hajrá, nagy győzelem

A második felvonás elején ismét a hazaiak szerezték az első találatot, ám a továbbra is jól védekező dunaújvárosiak Ferling két, valamint Gera egy találatával a 35. percben végre kiegyenlítettek (13-13). A mieink védelme ellen ekkor nem igazán talált ellenszert a Vác gárdája, s mivel az ellenfél kapuja előtt is határozottabb volt együttesünk, a 41. percben már kétfás Kohász-előnynek örülhettek drukkereink (14-16). A hazaiak persze nem adták fel a harcot, s pár apróbb dunaújvárosi hiba után egalizáltak, majd a 47. percben újra visszavették a vezetést (18-17).
Az egyre keményedő csata utolsó bő tíz perce érdekes forgatókönyv szerint zajlott, ugyanis egészen az utolsó percig üldözte ellenfelét a Kohász, mely több alkalommal is egalizálni tudta egygólos hátrányait (23-23). A 60. percben még mindig egált mutatott az eredményjelző, s a mieink támadhattak, ám Bulath lövését védeni tudta Triffa, így az utolsú húsz másodpercben ők mehettek a győzelemért. Időt is kért Konkoly Csaba, de a váciak eladták a játékszert, mellyel Rádl került gólhelyzetbe, ám Farkas lerántotta, amiért ő azonnal piros lapot, míg a Kohász csapata hétméterest kapott. Az időntúli büntetőt Bulath Anita váltotta magabiztosan gólra, így a hatalmas csatát végül a mieink nyerték 24-23-ra, megerősítve ezzel harmadik helyüket a bajnoki tabellán.

További hírek

A sereghajtóhoz látogatunk

A sereghajtóhoz látogatunk

2023. ápr. 28.

Ezúttal szeretné elkerülni a meglepetést akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni bajnoki összecsapáson, melyet Balatonbogláron vívnak meg a mieink szombaton este hat órától.

Túl jól zárt a győri retesz

Túl jól zárt a győri retesz

2023. ápr. 18.

Hiába a jó kezdés, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt csapatának a remekül védekező címvédő ellen.

A címvédő ellen folytatjuk

A címvédő ellen folytatjuk

2023. ápr. 17.

A bajnoki aranyérem legnagyobb esélyese látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba kedden délután öt órától.

A Vác is meghajolt a Kohász előtt

A Vác is meghajolt a Kohász előtt

2023. ápr. 15.

Remek csapatmunkával, kiváló egyéni teljesítményekkel aratott 34-31-es győzelmet a Vác elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.

Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!

Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!

2023. ápr. 14. #DKKA utánpótlás

A korábbi válogatott, a Ferencvárossal magyar bajnok, EHF Kupa, valamint KEK győztes hálóőr a jövőben utánpótlás kapusedzői feladatokat lát el Akadémiánkon.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
máj. 10.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-05-10T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat