„ACÉL A SZÍV!”
Csak a győzelem számít
Újabb fontos bajnoki mérkőzés vár együttesünkre, mely szombaton este hat órától a hatodikhelyezett Debrecen gárdáját fogadja a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A mieinket fűtheti a visszavágás vágya is, ám legfontosabb feladatuk a két bajnoki pont megszerzése lesz.
Bravúros, szép győzelmet aratott az előző fordulóban együttesünk, mely Vácról is elhozta a bajnoki pontokat, így továbbra is tartja harmadik helyét az NB I-es mezőnyben. Mátéfi Eszter tanítványai szombaton tovább folytathatják bajnoki menetelésüket, ehhez "mindössze" annyit kell tenniük, hogy legyőzik a Debrecen együttesét a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Ez azonban egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen a debreceniek több rutinos játékossal is rendelkeznek, s az idei szezonban egyszer már sikerült legyőzniük együttesünket.
A visszavágás reményében is várja tehát csapatunk a szombaton este hat órakor kezdődő összecsapást, s mint azt a DKKA vezetőedzője érdeklődésünkre elárulta, ahogy a Veszprém ellen, úgy ezúttal is a két bajnoki egység megszerzése lesz a mieink legfontosabb feladata.
- Nem várok könnyű mérkőzést a szombati összecsapástól, hiszen a Debrecen jó csapat, amit az eddigi eredményei, valamint a tabellán elfoglalt hatodik helyezése is bizonyít. Az ősszel 28-27-es vereséget szenvedtünk az otthonukban, igaz akkor Ferlinget már az első félidőben kiállították, s még így is volt lehetőségünk a döntetlen elérésére, ám az utolsó pillanatokban ziccert hibáztunk. Jó formában várjuk azonban az összecsapást, a Veszprém és a Vác elleni győzelem is nagyon jót tett a csapatnak, így hazai pályán nem lehet más a célunk, mint az újabb siker megszerzése. Ehhez hasonlóan odaadóan, egymásért küzdve kell játszanunk, mint tettük azt a közelmúlt mérkőzésein, s ha a védekezésünk, kapusteljesítményünk, illetve a támadójátékunk is eléri azt a szintet, amit elvárunk magunktól, akkor lelkes közönségünk támogatásával itthon tarthatjuk a bajnoki pontokat.
További hírek
A DKKA NBI-es játékosai újra edzenek
2020. nov. 19.Fokozatos terheléssel, a karantén leteltével újra megkezdték az edzéseket a DKKA NBI-es csapatának játékosai. Természetesen csak azok, akik nem fertőzés miatt, pusztán szoros kontaktként, elővigyázatosságból voltak zár alatt.
Irányelvek az utánpótlás-mérkőzések és edzések folytatásával kapcsolatban
2020. nov. 17. #DKKA utánpótlásA Magyar Kézilabda Szövetség irányelveket fogadott el az utánpótlás-bajnokságok mérkőzései, illetve a versenyrendszerben szereplő csapatok edzéseivel kapcsolatban.
Túl nagy előnyt adtak, így nem volt elég a hajrájuk
2020. nov. 05.Szerdán este Szombathelyen játszott bajnoki mérkőzést a DKKA együttese, kézilabdázóink a hazai győzelem után ezúttal vereséget szenvedtek. A meccsen már nyolc góllal is vezetett az ellenfél, a Kohász a második félidőben nagyot küzdve felzárkózott, izgalmassá tette a végjátékot, de fordítani már nem tudott.
Hiába a nagy hajrá!
2020. nov. 05.Nyolcgólos hátrányból még visszakapaszkodott, ám végül pont nélkül maradt Szombathelyen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
Fájdalmas vereség
2020. okt. 29.Kétszer is nagy hátrányból kapaszkodott vissza, ám így is pont nélkül kellett hazajönnie érdi bajnokijáról akadémiánk felnőtt csapatának.