„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Kiütés - örömjátékkal

2014. jan. 11.
  • Facebook

Remek teljesítményt nyújtott a Debrecen elleni mérkőzésen is együttesünk, mely kiváló védekezésével, s gólerős támadójátékával zilálta szét ellenfelét a két gárda ma esti összecsapásán, melyet végül simán, 32-21-re nyertek Mátéfi Eszter tanítványai.

A visszavágás reményében várta a ma esti, Debrecen elleni találkozót együttesünk, mely az ősszel nagy csatában, 28-27-re alul maradt mai vetélytársa otthonában. Mátéfi Eszter csapatából továbbra is hiányzott Berta Nikolett, valamint Sánta Dóra, ám hazai drukkerek abban bíztak, hogy tovább folytatja jó sorozatát együttesünk, s harmadik "tavaszi" mérkőzését is sikerrel veszi.

Magabiztos vezetés

A kezdésre nem is lehetett panaszunk, hiszen sorozatba szerzett négy góllal adták meg a jó alaphangot Bulathék, akik akkor sem estek kétségbe, mikor erre egymás után lőtt három találattal válaszoltak a vendégek (4-3). Együttesünk nagyon keményen védekezett, s ebből emberhátrányban sem engedett, s mivel Vig Vivien a kapuban, míg a társak az ellenfél hatosa előtt parádéztak, a 14. percben már időt kellett kérnie Varga Józsefnek, mivel újra négyfásra nőtt a két csapat közti különbség (7-3).
A rövid pauza sem segített azonban a vendégeken, mert a dunaújvárosi védelem ellen továbbra sem volt ellenszere a Debrecennek, míg a hazai drukkerek Bulath és Vincze újabb góljai után csaphatták össze a tenyerüket, így nem sokkal később már 9-3-as Kohász-előnyt mutatott az eredményjelző. A vendégektől innentől kezdve Kudor Kitti lépett elő főszereplőnek, aki sorozatban szerezte góljait, ám egyedül ő is kevésnek bizonyult a továbbra is kiváló csapatmunkát nyújtó házigazdák ellen, így együttesünk könnyedén tartotta magabiztos előnyét, s végül 16-10-es vezetéssel vonulhatott a félidei pihenőre.

Szép, sima győzelem

Szerencsére a térfélcserét követően sem csökkent a mieink figyelme, hiszen a Mátéfi-csapat az "újrakezdést" követő tíz percben végleg el is döntötte a bajnoki pontok sorsát. Ferlingék kettős emberhátrányban is növelték vezetésüket a játékrész elején, majd a vendégek kiállításai alatt könyörtelenül kihasználták adódó lehetőségeiket, s mikor Hosszu, majd Rádl is megszerezte újabb góljait, már 23-13-as vezetésnek örülhettünk. A debreceniek rengeteg hibával játszottak ebben az időszakban, igaz ebben nagy szerepe volt a mieink remek védekezésének is, mely teljesen összezavarta a vendégek támadóit.
Mátéfi Eszter vezetőedző bátran forgatta csapatát, egyre több lehetőséget kaptak a fiatalok is a bizonyításra, akik jó játékkal, szép gólokkal hálálták meg szakvezetőjük bizalmát. A rengeteg csere azért okozott egy kisebb megingást a mieink teljesítményében, ám hamar átlendültek ezen a Kohász kézilabdázói, s a véghajrában már valóságos örömjátékkal örvendeztették meg közönségüket. Ferling hátmögötti passza, Kemény felső sarkos bombái, Csapó szép védései után ugrott talpra a hazai publikum, mely az utolsó percekben vastapssal köszönte meg kedvencei remek játékát, s azt, hogy a Kohász végül nagyon simán, 32-21-re legyőzte ellenfelét, így továbbra is tartja harmadik helyét a bajnoki táblázaton.

"Mindenben remek"

Érthetően boldog is volt a találkozó után Mátéfi Eszter vezetőedző, aki a remek egyéni teljesítmények mellett csapata egységesen jó játékának tulajdonította az újabb szép győzelmet.
- Úgy gondolom, hogy a védekező munkánk és a kapusteljesítményünk hatékonyságát jól mutatja, hogy huszonegy gólon tudtuk tartani ellenfelünket. az egész csapat remekül küzdött ma, ezért elégedett vagyok a látottakkal. voltak persze kisebb hullámvölgyeink, ám ezeken igen hamar sikerült túltennünk magunkat, s végül újabb szép győzelmet tudtunk aratni. Külön öröm volt számomra a fiatalok bátor és eredményes játéka, de a mai este mindenkivel maximálisan elégedett lehettem.

DKKA – DVSC TVP
32-21
(16-10)
DKKA: Vig, Hosszu 6, Gera 2, Ferling 4, Takács D. 3, Bulath 6, Vincze 5. Csere: Csapó, Pisák (kapusok), Rádl 3, Kővári, Palotás, Kemény 3, Takács F., Vadász, Ács. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

További hírek

A sereghajtóhoz látogatunk

A sereghajtóhoz látogatunk

2023. ápr. 28.

Ezúttal szeretné elkerülni a meglepetést akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni bajnoki összecsapáson, melyet Balatonbogláron vívnak meg a mieink szombaton este hat órától.

Túl jól zárt a győri retesz

Túl jól zárt a győri retesz

2023. ápr. 18.

Hiába a jó kezdés, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt csapatának a remekül védekező címvédő ellen.

A címvédő ellen folytatjuk

A címvédő ellen folytatjuk

2023. ápr. 17.

A bajnoki aranyérem legnagyobb esélyese látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba kedden délután öt órától.

A Vác is meghajolt a Kohász előtt

A Vác is meghajolt a Kohász előtt

2023. ápr. 15.

Remek csapatmunkával, kiváló egyéni teljesítményekkel aratott 34-31-es győzelmet a Vác elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.

Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!

Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!

2023. ápr. 14. #DKKA utánpótlás

A korábbi válogatott, a Ferencvárossal magyar bajnok, EHF Kupa, valamint KEK győztes hálóőr a jövőben utánpótlás kapusedzői feladatokat lát el Akadémiánkon.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
máj. 10.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-05-10T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat