„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Most nem volt esély

2014. jan. 18.
  • Facebook

Felvillanásai voltak, de nem tudta igazán megnehezíteni a Ferencváros dolgát együttesünk a két csapat ma délutáni összecsapásán. A fővárosiak már az első félidő végén héttel mentek, s végül kilencgólos sikerrel vágtak vissza a Dunaújvárosban elszenvedett vereségért.

A Ferencváros otthonába látogatott ma délután együttesünk, mely az esélyesség minden terhe nélkül várta a zöld-fehérek elleni összecsapást. A házigazdák nagyon készültek a mieink elleni mérkőzésre, ugyanis Dunaújvárosban kétgólos vereséget szenvedtek a Kohásztól, s egy újabb pontvesztés rendkívül kínos lett volna a számukra.
A meccs első találatát a hazaiak szerezték, ám Vincze azonnal válaszolni tudott, s együttesünk akkor sem esett kétségbe, mikor újból magához ragadta az előnyt a Fradi, mert jó védekezésének, illetve Ferling és Gera találataival a vezetést is átvettük (2-3). A Fradi azonban összekapta védelmét, Abramovics is több dunaújvárosi támadást hárított, s mivel ez a túloldalon nem jött össze a mieinknek, egy "négynullás" rohammal válaszolt a Fradi, így Mátéfi Eszternek a 12. percben muszáj volt időt kérnie (7-3). A fővárosiak azonban nem engedték közelebb együttesünket, s minden vendég találatra volt válaszuk, így hiába küzdöttek jól Ferlingék, a huszadik percig tartotta négyfás előnyét a Fradi (13-9). A játékrész utolsó tíz perce azonban a fővárosiaknak sikerült jobban, hiszen négy lőtt találatukra csak eggyel tudott válaszolni a Kohász, ezért a félidei szünethez érve már 17-10-es FTC-vezetést mutatott az eredményjelző.
A térfélcserét követően tovább növelte előnyét a házigazda, ám 19-11 után elkapta a fonalat a kapuban Víg Vivien, aki egymás után több ferencvárosi támadást hárított, s mivel a másik kapu előtt nem hibáztak Bulathék, így a 37. percben már Elek Gábornak kellett időt kérnie (19-15). A rövid pauza jót tett a Fradinak, míg a mieinknek kevésbé, így ezúttal a vendéglátókon volt a gólszerzés sora, ami azt jelentette, hogy a 42. percben visszaállt a két gárda közti korábbi különbség (24-16). Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés, ami a játék minőségén is meglátszott: sok hibával játszott mindkét együttes, melyben hol a mieink, hol az FTC fogott ki egy-egy jobb periódust. A véghajrában már minden játékosának lehetőséget adott Mátéfi Eszter vezetőedző, így ezt a szakaszt is a hazaiak nyerték, akik végül 35-26-os győzelemmel erősítették meg második helyüket a bajnoki táblázaton.

FTC – DKKA
35-26
(17-10)
DKKA: Víg, Hosszú, Gera 4, Ferling 6, Rádl 1, Bulath 6, Vincze 6. Csere: Pisák, Csapó (kapusok), Vadász, Takács 2, Palotás, Ferenczy 1, Kővári. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

További hírek

Soha rosszabb szezonkezdetet!

Soha rosszabb szezonkezdetet!

2020. júl. 05.

Felnőtt csapatunk és a szakmai stáb háromnapos csapatösszetartáson vett részt Bogácson. Vágó Attila, vezetőedzőt kértük meg, értékelje az első napok tapasztalatait.

Régi-új arcot köszönthettünk

Régi-új arcot köszönthettünk

2020. júl. 01.

"Egy új feladat, nagyon izgalmas szakmai kihívás is vár rám Dunaújvárosban..."
A 106-szoros válogatott irányítóval, Bulath Anitával kiegészülve megkezdtük a felkészülést.

 

A Szombathely csapata ellen kezdjük a szezont

A Szombathely csapata ellen kezdjük a szezont

2020. jún. 19.

Ma délelőtt elkészült az NB I sorsolása a 2020/2021-es bajnoki szezonra, így a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata számára is ismertté váltak az aktuális fodulók ellenfelei.

Az akadémistáké a jövő!

Az akadémistáké a jövő!

2020. jún. 17. #DKKA utánpótlás

Sikeres tárgyalásokat követően az elmúlt héten három új szponzori szerződést kötött a DKKA új menedzsmentje.

A kézilabda és az adrenalin rabja

A kézilabda és az adrenalin rabja

2020. jún. 15.

Minden meccsen a maximumot nyújtja felnőtt csapatunk új beállósa, Sanja Dabevska.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat