„ACÉL A SZÍV!”
Győzelemben bízva
Megyei rangadó vár szerdán este nyolc órától együttesünkre, mely ezúttal a Fehérvár KC gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Csapatunk vezetőedzője telt házat, remek hangulatú mérkőzést, s természetesen hazai sikert remél a találkozótól.
Újabb fontos mérkőzés vár együttesünkre, mely szerdán este nyolc órától a Fehérvár KC alakulatát látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A megyei rangadón egyértelműen a két pont megszerzése lesz a mieink célja, ám abban biztosak lehetünk, hogy a vendégek is győzelmi reményekkel érkeznek Dunaújvárosba, méghozzá több okból is. A fehérváriak ugyanis szeretnének visszavágni az ősszel, hazai pályán elszenvedett 26-18-as vereségért, ráadásul csak egy esetleges sikerrel tarthatják még életben a legjobb négy közé jutásért dédelgetett álmaikat.
Nagy csatára van tehát kilátás a holnap este nyolc órakor kezdődő mérkőzésen, ám mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző érdeklődésünkre elárulta, hazai környezetben csak a győzelmet tartja elfogadhatónak együttesétől.
- Ez lesz az a mérkőzés, amelyen nagyon fontos lesz számunkra a két pont megszerzése. A hétvégi, Fradi elleni találkozóhoz képest most egy olyan csapattal játszunk, mely közelebb áll hozzánk tudásban, mint a Ferencváros, így természetesen nagyobb is az esélyünk arra, hogy győzelemmel zárjuk a találkozót. Mindenképpen parázs meccsre számítok, hiszen a vendégeknek bőven akad törleszteni valója felénk, ráadásul a megyei rangadó igazi presztízscsatának számít, vagyis nem fognak unatkozni azok, akik kilátogatnak a sportcsarnokba. Nagyon remélem, hogy a televíziós közvetítés ellenére sokan megtekintik majd az összecsapást, s hozzánk hasonlóan a szurkolóink is mindent elkövetnek azért, hogy együttörülhessünk a két pontnak a mérkőzés végén. A győzelemhez azonban hasonlóan jó védekezésre lesz szükségünk, mint amit a Székesfehérvár elleni legutóbbi mérkőzésen nyújtottunk, míg támadásban lényegesen bátrabban és pontosabban kell játszanunk, mint a Fradi ellen. Röviden tehát a saját játékunkat kell játszanunk hatvan percen keresztül, s ha ezt megvalósítjuk, akkor újabb győzelemmel okozhatunk örömet az értünk szurkolóknak.
További hírek
Támadásban nem ment a Kohásznak
2023. feb. 18.Sajnos nem tudta megtörni rossz sorozatát akadémiánk felnőtt együttese, mely a kétgólos, 22-20-as vereséget szenvedett az Alba FKC elleni hazai összecsapáson.
Itthon javíthatnak akadémistáink
2023. feb. 17.Az Alba FKC elleni megyei rangadóval folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Debreceni továbbjutás a kupában
2023. feb. 15.Negyed óráig tudta tartani a lépést a házigazda DVSC gárdájával akadémiánk felnőtt csapata a Magyar Kupa negyedik fordulójában.
Kupacsata előtt az akadémisták
2023. feb. 14.Debrecenben, a Magyar Kupa negyedik fordulójában lép pályára akadémiánk felnőtt csapata szerdán délután öt órától.
Kár az első félidőért
2023. feb. 11.Komoly hátrányba került az első félidőben, így hiába hajrázott nagyot, végül vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese Békéscsabán.