„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A Békéscsaba érkezik

2014. jan. 31.
  • Facebook

Újabb hazai mérkőzésen szurkolhatunk hétvégén együttesünknek, mely szombaton este hat órától a Békéscsaba csapatát látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, természetesen a győzelem reményében.

Öt fordulóval a bajnoki alapszakasz vége előtt újabb nagy lépést tehet a legjobb négy közé jutásért a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. Mátéfi Eszter tanítványai ugyanis jelenleg négy ponttal előzik meg a bajnoki tabellán a Vác együttesét, s amennyiben a két csapat hátralévő mérkőzéseinek esélyeit nézzük, már csak két pontot kell szerezniük ahhoz, hogy biztosítsák helyüket a bajnoki felsőház küzdelmeiben. A váciaknak ugyanis öt ponttal kell többet szerezniük a mieinknél a hátralévő fordulókban ahhoz, hogy megelőzzék a Kohász gárdáját. Mivel együttesünk a Békéscsaba (itthon), az MTK (idegenben), a Siófok (itthon), az Eger (itthon) és az Érd (idegenben), míg a Konkoly-csapat a DVSC (otthon), az FTC (idegenben), a Győr (idegenben), a Fehérvár (otthon) és Békéscsaba (otthon) ellen lép pályára, így igazán nagy csodának kellene történnie ahhoz, hogy Ferlingék ne jussanak be az elődöntő küzdelmeibe.
Mint azt együttesünk vezetőedzője elmondta, ők ennek ellenére sem számolgatnak, mindössze az éppen előttük álló mérkőzéssel foglalkoznak, ami egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek. Szombaton este hat órától ugyanis a jó formában játszó Békéscsaba érkezik a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. Mátéfi Eszter szerint azonban hazai pályán mindenképpen győzelemmel szeretnének kedveskedni az értük szurkolóknak.
- Egy lendületben lévő Békéscsaba érkezik hozzánk szombaton, mely nyilvánvalóan szeretné győztesen elhagyni majd a pályát. Ez lesz azonban a mi célunk is, s mivel idegenben sikerült őket legyőznünk, úgy gondolom, hogy erre most is lesz esélyünk. Ellenfelünk hazai pályán lényegesen bátrabban játszik, mint idegenben, de nekünk elsősorban a saját teljesítményünkre kell odafigyelnünk. Azt szeretném, ha olyan játékot nyújtanánk, ami eddig is jellemzett minket, vagyis a jó védekezés és kapusteljesítmény mellett a támadások pontos befejezésében látom a győzelmünk kulcsát. Fontos lesz, hogy meg tudjuk bontani ellenfelünk védelmét, de ha mindenki ugyanolyan fegyelmezetten játszik, mint eddig, úgy meg tudjuk szerezni a fontos bajnoki pontokat. Szerencsére Vincze Melinda felépült megbetegedéséből, s tegnap már Víg Vivien is velünk edzhetett, így a jelenlegi állás szerint csak két "állandó sérültünk", a héten megműtött Berta Nikolett, illetve Sánta Dóra nem állhat szombaton a csapat rendelkezésére.

További hírek

Győrött zártuk a szezont

Győrött zártuk a szezont

2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapat

A félidők hajrájában sokkal jobban koncentrált az ETO, mely 40-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese ellen a bajnokság utolsó fordulójában.

Győri szezonzáró előtt

Győri szezonzáró előtt

2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapat

A bajnoki ezüstérmes Győr otthonában fejezi be a 2023/2024-es szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese vasárnap este.

Remek győzelem Kisvárdán

Remek győzelem Kisvárdán

2024. máj. 18. #DKKA felnőtt csapat

Kiváló védekezéssel, valamint Wéninger Alexa parádés kapusteljesítményével aratott 23-18-as győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Kisvárda ellen szombaton este.

Nehéz hatvan perc vár a Kohászra

Nehéz hatvan perc vár a Kohászra

2024. máj. 17. #DKKA felnőtt csapat

Az életéért küzdő Kisvárda otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Living for Dunaújváros Handball for 37 Years

37 éve a Dunaújvárosi kézilabdáért él

2024. máj. 16. #DKKA felnőtt csapat

Huszonöt évvel ezelőtt ezen a napon érte el legnagyobb klubsikerét a dunaújvárosi felnőtt női kézilabda. Ennek apropóján készítettünk interjút csapatunk technikai vezetőjével, Györgyné Oblisz Anitával

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat