„ACÉL A SZÍV!”
A védekezés diadala
Kiváló védekezéssel, a megszokott jó kapusteljesítménnyel, s újabb hazai győzelemmel örvendeztette meg együttesünk ma este az érte szorítókat. Mátéfi Eszter tanítványai a Békéscsabát múlták felül nagyon simán 25-17-re, újabb hatalmas lépést téve ezzel az elődöntő irányába.
Az idegenben már legyőzött Békéscsaba gárdáját látta ma este vendégül együttesünk, mely természetesen ismét a siker reményében fogadta az utóbbi időben jó formát mutató viharsarki alakulatot.
Izgalom nélküli siker
A találkozó két kihagyott vendég lehetőséggel, valamint egy elhibázott hazai hetessel kezdődött, s bár Vincze és Ferling találata is hazai vezetést jelentett, ezekre még válaszolni tudott Bakó Botond együttese. Innentől azonban egyre több gondot okozott ellenfelünknek a Kohász nyitott védekezése, s a technikai hibákat, rossz lövéseket keményen büntették Ferlingék, így Gera gólja után már a tízedik percben időt kértek a vendégek (6-2). Akik innentől kezdve még úgy-ahogy tartani tudták három-négygólos hátrányukat, ám a Mátéfi-csapat vezetése egyáltalán nem forgott veszélyben, köszönhetően továbbra is a jól működő védekezésnek, s annak, hogy mindig volt valaki, aki válaszolt a békéscsabai találatokra (9-5).
A játékrész derekához érve mindkét gárda siettette a támadások befejezését, s a nagy rohanás igen sok hibát szült, ám mivel ezekből mind a két csapat kivette részét, nem változott a különbség. A 21. percben végre megtörte hosszabb gólcsendjét együttesünk, mely öt góllal lépett meg ellenfelétől, s ekkor már úgy tűnt, hogy meg lehet fogni a sok hibával játszó vendégeket. A véghajrában Csáki buta kiállítását két újabb találattal büntette a Kohász, mely magabiztos, 15-9-es vezetéssel vonulhatott a félidei pihenőre.
A térfélcserét követő első másfél percben a harmadik, majd a negyedik kimaradt hetes miatt szomorkodhattak a hazai drukkerek, ám kedvük igen hamar jóra fordult, miután a továbbra is kiválóan védekező Kohász a 38. percre végleg eldöntötte a pontok sorsát. A vendégek ugyanis ez idő alatt mindössze egyszer tudták bevenni Vig Vivien kapuját, s miközben ezt gyors indításokból négyszer is megtette együttesünk, így a meccs utolsó húsz perce már formalitásnak tűnt (19-10). Nem csak annak tűnt, az is lett, mert a Kohász csapata esélyt sem adott ellenfelének a felzárkózásra, s bár egy-egy bosszantó hiba azért olykor becsúszott, az utolsó öt perchez érkezve már 25-14-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző. A hajrában már a fiataloknak szavazott bizalmat Mátéfi Eszter vezetőedző, s ezt az időszakot három góllal a vendégek nyerték, de a mieink végül nagyon sima, 25-17-es sikernek örülhettek, amivel újabb hatalmas lépést tettek a legjobb négy közé jutás felé.
Nem teher, kihívás!
Érthetően boldog is volt az újabb szép hazai győzelem után Mátéfi Eszter vezetőedző, aki szerint a remekül működő védelem és a kapusteljesítmény hozta meg együttesének a remélt két bajnoki pontot.
- A mai napon nagyon jól védekeztünk, ezt a tizenhét kapott gólunk is bizonyítja, s mivel ehhez ma is jó kapusteljesítmény párosult, úgy gondolom, hogy még ilyen arányban is megérdemelten győztük le ellenfelünket. Az a csodálatos ebben a csapatban, hogy az esélyességet nem teherként fogják fel a játékosok, hanem kihívásként, s ennek megfelelő elszántsággal és motivációval vetik magukat a küzdelembe. Nagyon örülök ennek a mai sikernek, s azon dolgozunk tovább, hogy sok hasonló győzelemmel örvendeztessük meg az értünk szurkolókat.
DKKA – Békéscsabai ENK
25-17 (15-9)
DKKA: Vig, Hosszu 2, Rádl 1, Takács D., Vincze 7, Bulath 8, Ferling 5. Csere: Csapó, Pisák (kapusok), Gera 2, Vadász, Ferenczy, Kővári, Palotás, Ács, Kemény. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Közel volt!
2024. máj. 12. #DKKA felnőtt csapatÖtven percig reális esélye volt a pontszerzésre akadémiánk felnőtt csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.
A szép eredményben bízva lépünk pályára
2024. máj. 10. #DKKA felnőtt csapatIdegenben, a tabellán ötödik Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki pontvadászatot akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Hiába a nagy hajrá
2024. máj. 04. #DKKA felnőtt csapatFordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget akadémiánk felnőtt együttese az MTK ellen a sportcsarnokban ma délután.
Utolsó hazai meccsére készül a Kohász
2024. máj. 03. #DKKA felnőtt csapatKérjük szurkolóinkat, hogy az eseményre piros felsőben érkezzenek és hangukkal biztassák a csapatot a mérkőzés alatt. Szurkoljuk ki együtt ezt a sikert!
Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában
2024. ápr. 26. #DKKA felnőtt csapatCsak szűk negyed óráig tudta szorossá tenni akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki összecsapást.