„ACÉL A SZÍV!”
Négy között a Kohász!
Magabiztosan nyerte az MTK elleni fővárosi mérkőzését együttesünk, s mivel a Ferencváros is győzött a Vác ellen, így már matematikailag is bejutott a bajnokság legjobb négy csapata közé Mátéfi Eszter alakulata.
A papírforma szerint hozható mérkőzés várt ma este együttesünkre, mely ezúttal az utolsó előtti helyezett MTK ellen lépett pályára, méghozzá egyértelműen a győzelem reményében. A mieink szurkolói azonban fél szemmel a Ferencváros találkozóját is figyelték, hiszen a Kohász és a Fradi győzelme esetén már matematikailag is biztosította volna helyét a legjobb négy között csapatunk.
A találkozó első gólját Bulath szerezte, majd nem sokkal később Vincze is betalált, s bár ezt még kiegyenlítették a vendéglátók, két eladott labdával is ziccert lőhetett együttesünk, mely az 5. perc végére ismét kettővel vezetett (2-4). A folytatásban tartotta egy-kétgólos előnyét együttesünk, mely a játékrész derekán lépett el először három találatra vetélytársától, ám a remekül küzdő házigazdák nem adták fel a küzdelmet, s a 17. percben ismét minimálisra csökkentették hátrányukat (8-9). Mátéfi Eszter tanítványai azonnal össze is kapták védekezésüket, s mivel a játékrész hajrájában már támadásban is kevesebbet hibáztak ellenfelüknél, így ismét nőni kezdett a két gárda közti különbség. A 21. és a 30. perc között olyannyira jól működött a mieink hátsó alakzata, hogy a fővárosiak egyszer sem tudtak betalálni a Kohász kapujába, s mivel ezt ötször is megtette együttesünk, így a félidei szünethez érve eldőlni látszott a találkozó (9-16).
A térfélcserét követően igen hamar tett arról csapatunk, hogy zsebben érezhessük a két bajnoki pont sorsát, ugyanis az első öt percet 4-1-re nyerték a Mátéfi-tanítványok, akik így pillanatok alatt tízgólosra növelték előnyüket (10-20). Innentől kezdve már túl sok izgalmat nem tartogatott a mérkőzés, s bár a hazaiak továbbra is becsülettel küzdöttek, Ferlingék magabiztosan tartották fölényes vezetésüket (15-23). A Kohász szimpatizánsai a játékrész derekán azonban aggódva ráncolhatták homlokukat, ugyanis egy hazai támadás közben Bulath megsérült, s a bajnoki góllövőlista vezetője a folytatásban már nem is tért vissza a pályára. A sajnálatos sérülés ellenére sem engedte közelebb vetélytársát együttesünk, mely az utolsó bő tíz percben is biztosan tartotta előnyét, s végül 24-34-es sikerrel örvendeztette meg az érte szurkolókat.
Ráadásul a nap másik – számunkra fontos – mérkőzésén a Ferencváros a papírformának megfelelően legyőzte a Vác együttesét, s ez egyben azt is jelentette, hogy bejutott a felsőházi rájátszásba a DKKA csapata, vagyis a bajnokság utolsó szakaszában már biztosan éremért játszhat Mátéfi Eszter együttese. Szép volt lányok!
MTK-Budapest – DKKA
24-34 (9-16)
DKKA: Csapó, Hosszú 1, Vadász 1, Ferling 7, Takács D. 2, Bulath 7, Vincze 8. Cere: Pisák, Víg (kapusok), Gera 3, Rádl 3, Kővári 1, Palotás, Kemény D. 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Hullámzó játékkal is biztos továbbjutás
2023. nov. 14.Jó első félidő után szenvedős második, de összességében magabiztosan jutott be a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt együttese a Komárom ellen.
Elvárható a továbbjutás a kupában
2023. nov. 14.Budaörsön, az NB I/B-s Komárom ellen lép pályára a DKKA felnőtt együttese a Magyar Kupa harmadik fordulójában ma délután öt órától.
Edzőpáros a DKKA élén
2023. nov. 13.Paic Róbert és Virág Roland váltja a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia élén Rapatyi Tamás vezetőedzőt, aki a továbbiakban mentoredzőként segíti a DKKA munkáját.
Ez sem a mi napunk volt
2023. nov. 09.Akadémiánk felnőtt együttese ellen szerezte meg első idei győzelmét az MTK gárdája a bajnokságban.
Pikáns összecsapás várható a fővárosban
2023. nov. 08.Az MTK elleni fővárosi összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese csütörtökön délután öt órától.