„ACÉL A SZÍV!”
Kiütés a Siófok ellen
Nem okozott gondot a Siófok legyőzése együttesünk számára a bajnokság újabb játéknapján. A Kohász gárdája fantasztikusan kezdett, s már az első felvonásban elsöpörte ellenfelét, melyet végül 36-23-ra győzött le a sportcsarnokban ma este.
A Veszprém elleni kupavereséget követően ezúttal hazai pályán szerepelt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, mely a Siófok gárdáját fogadta este hattól a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A mieink egyértelműen a győzelem reményében várták újabb bajnoki találkozójukat, melyen végül a kézsérüléssel bajlódó Bulath Anita is ott volt a csapatban.
Hamar eldől
Mátéfi Eszter együttese rendkívül elszántan vetette magát a küzdelembe, s gyakorlatilag lövéshez sem igazán hagyta jutni ellenfelét saját kapuja előtt, míg a siófoki portásnak sorozatban négy alkalommal is maga mögé kellett nyúlnia az első öt percben, így egyáltalán nem volt véletlen, hogy Golovin edző már az ötödik percben kénytelen volt időt kérni (4-0). Ez sem segített azonban együttesén, mert a Kohász továbbra is szinte hiba nélkül védekezett, s még Rádli kiállítása alatt is növelni tudta előnyét méghozzá Hosszu góljaival, így a 11. percben ismét időt kellett kérnie a vendégeknek (8-1).
A folytatásban valamivel hatékonyabbá vált a vendégek támadójátéka is, ám ez sem sokat javított a helyzetükön, mert a védelmük továbbra is képtelen volt útját állni a hazai rohamoknak, így Bulath, Ferling valamint Vincze és Gera szépségdíjas góljai után örülhetett a hazai publikum, mely a 22. percben már rászámolt a siófoki egyletre (16-6). A félidőből hátralévő idő már sok izgalmat nem hozott, mert felváltva szerezték góljaikat a csapatok, méghozzá négyet-négyet mindkét oldalon, így az első harminc perc végén fölényes, 20-10-es dunaújvárosi vezetést mutatott az eredményjelző.
Végül biztos siker
A második felvonás elején Bulath, majd Rádl (!) szerzett átlövésből hatalmas gólokat, ráadásul Ferling is ott folytatta, ahol az első felvonásban abbahagyta, így ismét jelentősen nőtt a két gárda közti amúgy is nagy különbség. A 42. percben harmadszor is magához hívta tanítványait a vendégek vezetőedzője, ami nem is volt csoda, hiszen ekkor már tizennégy gólos vezetésnek örülhettek a Kohász hívei (29-15). Az újabb fejmosás valamelyest használt is a Balaton-parti egylet játékosainak, mert a következő tíz percben valamivel pontosabban játszottak a mieinknél, így bő nyolc perccel a lefújás előtt ezúttal Mátéfi Eszternek kellett időt kérnie, mert "feljöttek" tízre a vendégek (31-21).
Együttesünk vezetőedzője vélhetően keményebb védekezést kért tanítványaitól a véghajrára, s ezt meg is fogadták a Kohász játékosai, akik a következő öt percbe egyetlen gólt sem engedélyeztek ellenfelüknek, ráadásul sorozatban ismét négy találatot szerezve állították vissza a korábbi gólkülönbséget (35-21). A véghajrában már a fiatal, addig kevesebbet szereplő játékosainak is lehetőséget adott Mátéfi Eszter vezetőedző, s bár ezt az időszakot végül minimális különbséggel megnyerte a Siófok, a mieink végül kiütéses, 36-23-as sikert aratva tartották itthon a két bajnoki pontot, a látottak alapján teljesen megérdemelten.
DKKA – Siófok KC
36-23 (20-10)
DKKA: Csapó, Hosszu 5, Gera 7, Ferling 6, Takács D. 1, Bulath 7, Vincze 4, Csere: Víg (kapus), Rádl 4, Grosch 1, Vadász, Kopecz 1, Kővári, Palotás, Kemény. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Ügyes játékkal hozták a kötelezőt a serdülők
2013. ápr. 08. #DKKA utánpótlásAz Országos Serdülő Bajnokság I. számú felsőházi csoportjában a várakozások szerinti legkönnyebb találkozóra készülhettek szombaton lányaink. A Haladás VSE-Sportiskola lelkes kis csapata eddig pont nélkül szerénykedett a tabella végén, és bíztunk benne, hogy nem most kezdik el a "gyűjtőmunkát".
NB I. rájátszás: tovább, tovább..
2013. ápr. 02.Sikerre éhesen várjuk az első osztályú bajnokság középházának rájátszását, amit különösebb tét nélkül (hiszen a célnak kitűzött bennmaradás már teljesítve), de mégsem elvárásoktól mentesen fog megvívni fiatal együttesünk. Sok munka, türelem és a szurkolók szeretete adjon erőt a rangadók sorához!
Hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet...
2013. ápr. 02.Minden elképzelést felülmúlóan gyenge, bátortalan és dekoncentrált játékával mély gödörbe taszította magát NB I-es felnőtt csapatunk. Sajnos a televíziós közvetítés ország-világ előtt megmutatta hiányosságainkat, és megkérdőjelezte szereplésünket a középházban. Ezt (és a siófoki bakit) csak a pályán lehet jóvátenni. Szerencsére hat kőkemény összecsapás következik, ami sok mindenre választ adhat...
A kézilabda böjt már Nagypénteken véget ér...
2013. már. 28.Hosszabb szünet után ismét hazai pályán szerepel a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia három korosztályos csapata. A télies időjárás után végre forró pillanatok várnak ránk a városi sportcsarnokban az első osztályú bajnokság alapszakaszának záró fordulójában. Erre garancia a revans-vágy, no meg a kamerák jelenléte. Senki se gondolja, hogy tét nélkül!
Jól küzdöttek a serdülők, de ez ma kevés volt a Haladás ellen
2013. már. 17. #DKKA utánpótlásAz OSB I. csoport felsőházi küzdelmeiben a Szombathelyi Haladás VSE gárdája látogatott ma a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. Ellenfelünk eddig mindössze két vereséget szenvedett, nem ígérkezett könnyűnek tehát a kétszer 25 perc. Grosch Vivien válogatottbeli elfoglaltsága, Kemény Dóra sérülés miatt hagyta ki a találkozót. Mindössze egy fél nap maradt a regenerálódásra a siófoki bajnoki után.
2015-16 EHF Kupagyőztes




