„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Hárman a válogatott keretben

2014. már. 06.
  • Facebook

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia három játékosa kapott meghívót Németh András szövetségi kapitány első válogatott keretébe. Bulath Anita állandó tagja nemzeti együttesünknek, ám rajta kívül két újonc, Vig Vivien és Takács Dusmáta is lehetőséget kap a bizonyításra.

Kijelölte a női kézilabda válogatott bő keretét Németh András, nemzeti együttesünk régi-új szövetségi kapitánya. A március végi, horvátországi nemzetközi tornára készülő együttesben a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia három játékosa is helyet kapott. Mint azt Németh András a Magyar Kézilabda Szövetség honlapjának elmondta, a keret összetétele arról tesz tanúbizonyságot, hogy sok új játékost szeretne kipróbálni a csapatvezetés, mely megpróbálja ezt a fajta próbaidőszakot minél rövidebb szakasz alatt végrehajtani.
Női válogatottunk keretében igen sok új játékos nevével találkozhatunk, s nagy örömünkre a DKKA három kézilabdázója is lehetőséget kap a szakvezetéstől a bizonyításra. Bulath Anita szinte állandó tagja a keretnek, beválogatása egyáltalán nem meglepő, ám rajta kívül két újoncot is behívott a Kohász gárdájától a szövetségi kapitány, aki ezúttal Víg Vivien, valamint Takács Dusmáta számára küldött meghívót.
A posztonkénti értékeléssel kapcsolatban Németh András kifejtette, hogy a kapusok kiválasztásánál Pálinger Katalinnal közösen hozták meg a döntést, figyelembe véve a rendelkezésre álló játékosok formáját. A szakvezetés erre a posztra olyan kapusokat keresett, akik a jó forma mellett a védelmet is képesek irányítani, s megbízható teljesítményük mellett képesek egy-egy bravúr bemutatására is. A beálló poszton elsősorban a védekezés fontosságát emelte ki a szövetségi kapitány, aki szerint erre a posztra olyan kézilabdázókat hívott a keretbe, akik elsősorban védekezésben nyújtanak kimagaslót együtteseikben.

A magyar női kézilabda válogatott kerete:

Kapusok: Kiss Éva (Fehérvár KC), Szikora Melinda (FTC-Rail Cargo Hungaria), Víg Vivien (Dunaújvárosi Kohász KA)
Jobbszélsők: Bognár-Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: Kovács Anna (Érd), Planéta Szimonetta (Veszprém Barabás Duna Takarék), Soós Viktória (Győri Audi ETO)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóth Gabriella (Veszprém Barabás Duna Takarék)
Beállók: Kisfaludy Anett (Érd), Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), Takács Dusmáta (Dunaújvárosi Kohász KA)
Balátlövők: Bulath Anita (Dunaújvárosi Kohász KA), Tomori Zsuzsanna (FTC Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO), Erdősi Ildikó (Siófok Galérius Fürdő), Schatzl Nadine (Érd).

További hírek

Hatgólos sikerek az utánpótlásnál

Hatgólos sikerek az utánpótlásnál

2018. szep. 09. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is biztosan hozta a kötelező győzelmet a Siófok ellen.

DKKA - Siófok KC 20-26 - sajtótájékoztató

DKKA - Siófok KC 20-26 - sajtótájékoztató

2018. szep. 08.

A mérkőzés után a résztvevők és az edzők értékelték a mérkőzést

Vereség nagy csatában

Vereség nagy csatában

2018. szep. 08.

A kiváló légiósokkal felálló Siófok 26-20-as sikert aratott akadémiánk vendégeként a sportcsarnokban ma este.

A Siófok következik

A Siófok következik

2018. szep. 07.

A nyáron alaposan megerősített Siófok látogat szombaton este hat órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.

Szurkolói nyereményjáték

Szurkolói nyereményjáték

2018. szep. 07.

Kösd össze a kellemest a még kellemesebbel, gyere szurkolni és nyerj egy páros wellness hétvégét vagy egy családi vacsorát!

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat